2024. május 9., csütörtök

Csütörtökön nyílik a Grendel ’75 kiállítás

A dunaszerdahelyi galériában vajdasági alkotók művei is szerepelnek

„…örülök, hogy a magyar irodalom szerves részének tekinti a műveimet, holott a cseh hatás is jelentős. A legnagyobb gondban a szlovák könyvterjesztők vannak. Hol a világirodalomba helyezik a könyveimet, hol a szlovákba. Jókat kuncogok ilyenkor magamban. Én természetesen a magyar irodalom része vagyok, ez nem kétséges. De Pozsonyból magyar írónak lenni egy kicsit más, mint budapestinek.” – Grendel Lajos.

A Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület képző- és iparművészeti pályázatot hirdetett meg Grendel Lajos (1948–2018) Kossuth-díjas író, publicista, az MMA rendes tagja, a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője születésének 75. évfordulójára emlékezve.

A pályázó művészektől elsősorban a Grendel Lajos regényeiben megjelenő nemzedéki, nemzetiségi sors- és létproblémákat feldolgozó, a korra jellemző, Közép-Európát átszövő abszurditásokat bemutató témájú alkotásokat, valamint Grendel portrékat vártak.

A pályázati felhívásra határon túli magyar – felvidéki, vajdasági, erdélyi –, valamint romániai és a diaszpórában élő cseh alkotók is küldtek be pályamunkákat. A pályázati munkák értékelése egyrészt képzőművészeti, másrészt irodalomtörténeti szempontokat figyelembe véve történt meg.

Tiszteletbeli elnök: Tőzsér Árpád Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja.

A zsűri összetétele: Tóth László Illyés Gyula- és József Attila-díjas költő, műfordító, az MMA levelező tagja, Dr. habil. Szunyogh László Ferenczy Béni-díjas szobrászművész, Novotny Tihamér művészeti író, szerkesztő, Grendel Ágota, Grendel Lajos özvegye a család képviseletében, Miglinczi Éva művészettörténész, a projekt művészeti menedzser

A zsűri döntése nyomán 58 alkotótól 82 mű kerül bemutatásra. A képzőművészeti anyagot izgalmassá teszi a Grendel-portrék sokszínűsége, illetve az, hogy a képzőművészek a grendeli verbalitást miként fordítják át a vizualitás nyelvére. A vajdasági alkotók közül Léphaft Pál, Sárkány Balázs és Tarkó János munkája szerepel a kiállításon.

A határon túli magyar irodalom nagyformátumú, nemzetközileg is elismert írójának tiszteletére összeállított Grendel ’75 - „Az égen szlovákiai magyar nap ragyog” műtárgy-együttes első kiállítására a Magyar Festészet Napjához kapcsolódóan október 12-én, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum galériájában kerül sor. E kiállításon két díj kerül átadásra. A neves hazai és külhoni alkotók műveit bemutató projektzáró kiállítás záró eseményét a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumban, a 2024. évi Magyar Kultúra Napján tartjuk, s a fődíjat is ezen alkalommal adjuk át.