A huszonkét életrajzot felsorakoztató kötetben különleges sorsú asszonyokat ismerhet meg az olvasó. A történelem során híressé vált hölgyekben, életvitelük és sorsuk alakulásától függetlenül közös volt a tetteiket mozgató megzabolázhatatlan erő, a hatalomvágy, a különbözőség vállalása és az áldozat-szerep elutasítása. Ne feledjük ugyanis, hogy a férfiak számához viszonyítva kevés nő cselekedeteit jegyezte fel a történelem. Ahhoz ugyanis, hogy egy nő bekerüljön a történetírók látókörébe, el kellett hagynia konvencionális nemi szerepét, ki kellett lépnie a leány-asszony-feleség-szajha négyszögezésben körülírható létmodellből, és fel kell vállalnia az ettől eltérő egyéniségét. Viszont a történelmet zömmel férfiak írták, nemritkán a nők hagyományos nemi szerepe iránti erős előítélettel bírtak, ezért az általuk megörökített, az átlag fölé emelkedett nők gyakran görbe tükörben láthatók, gátlástalanságukat erkölcstelenségként, akaratuk keresztülvitelét bűnös szenvedélyként mutatták be. Az egyiptomi Kleopátráról például a történelemírás nyomán úgy vélhetjük, hogy ellenállhatatlan csábító volt, könnyedén csavarta ujja köré a férfiakat, hatalmát csak ledérsége szárnyalta túl. Miközben csupán két tartós párkapcsolata volt, igaz a kor két leghatalmasabb férfijával.
Természetesen a ledérség sem volt idegen a történelem „nagyasszonyai” némelyikétől, hiszen a hatalom és a szex elválaszthatatlan összefonódással kapcsolódik egymáshoz. Mata Harit vélhetően nem kémkedésért végezték ki, hanem sokkal inkább amiatt, mert az egymással háborúzó mindkét féllel összefeküdt, és egy adott pillanatban, amikor bűnbakra volt szükség, rásütötték, hogy kettős ügynök. Messalina római császárné egy hivatásos prostituálttal kötött fogadásból huszonhat férfival hált egyetlen éjszaka alatt, és megnyerte a fogadást. A felvilágosult politikájú II. Katalin orosz cárnő szexuális étvágyáról is legendák keringenek.
Az idő múltával nehéz megítélni, mekkora körítés és mennyi sallang borítja az igazságot. Tény azonban, hogy a történelem kiemelkedő asszonyainak tetteit, motivációjukat nem érthetjük meg a mai társadalmi és erkölcsi normák mentén gondolkodva, hanem bele kell illeszkednünk a kor elvárásaiba és követelményeibe. A kötetben szereplő asszonyok mindegyike különleges személyiség, aki kihívta férfi vetélytársait, ám ehhez sok tekintetben szakítania kellett a hagyományokkal és fel kellett rúgnia a női életelvét. Motivációjuk a könyv szerzője szerint „a nemi szerepek áthágása vagy figyelmen kívül hagyása, a szegénység előli menekülés, a pozíciószerzés, a hatalommal járó felelősség, a bosszú, vagy valamilyen súlyos mentális zavar”.
Bizonyára Madagaszkár királynőjét se csupán a hatalomba ojtott romlottság vezérelte, hanem valami pszichés torzulás is közrejátszhatott abban, hogy Ranavalona alattvalóinak egyharmadát kiirtotta pusztán azért, mert ragaszkodtak keresztény hitükhöz. Tudor Mária, a „véres” királynő úgyszintén vallási indokból a protestánsok ezreit gyilkoltatta meg. A tizenegy évesen férjez kényszerített indiai Púlan Devi gyötrelmes életéért állt bosszút, amikor a banditák királynőjévé emelkedve férfiak hadát kínozta meg és közülük sokat megölt. Nem ritka, hogy az alacsony és megalázott sorból a bűn révén emelkedtek hatalomra a nők. Si Hsziangku prostituáltból lett egy nyolcvanezer főt számláló, nyolcszáz hajóval rendelkező kalózflotta kapitánya, az ausztrál Tilly Devine is a kéjnők sorából küzdötte „fel” magát bandavezérré. Csiang Csing azzal a feltétellel lehetett Mao elnök felesége, ha három évtizeden át távol marad a politikától. Amikor végre szóhoz jutott, kiéletlen hatalomvágya torz formában, a kínai kulturális forradalomban csúcsosodott ki, ami nem csupán a hagyományok és a kultúra lerombolását vonta magával, hanem tetemes emberpusztítással is járt.
Sorolhatnánk tovább, Jan Stradling teszi is A történelem rettegett asszonyai című, tetszetős kiállítású, illusztrált kötetében. A könyv egyetlen magyar vonatkozású, Báthory Erzsébetről szóló fejezete jelzi a magyar olvasónak, hogy regényes életrajzokkal szembesül, meg hogy a szerző „hozott anyagból” dolgozott: tárgyi tévedései mellett bulvárosra sikeredett a fejezet, és nem veszi figyelembe a grófnő megítéléséhez elengedhetetlen újabb történelmi kutatásokat. Ez a téma magyar szerző tollára kívánkozik, akárcsak a magyar Mata Hari, Bányai Júlia, vagy éppen Mária főhadnagy élettörténete. Ők ugyan nem voltak rettegettek, de különlegesek mindenképpen.
