mint beillesztett montázsanyag
úgy ülünk egymás mellett a kispadon
az elhangzottak
értelmetlenségükben
csaponganak körülöttünk
majd puhára esnek
akár a hullócsillagok
ajkaim még remegnek
a mondani akarástól
megkopott kabátujjaink
összeérintkeznek
(mintha elvárnák
a kölcsönös közeledést)
de egyikünk sem akar
megfelelni semmiféle
forgatókönyvnek így
csak beszívjuk egymás
gőzölgő leheletét
és hosszútávon
idegenek maradunk
