A monumentális hatású pusztatemplom romjai a Bánságban, a Törökbecse, Beodra és Basahíd közötti határban helyezkedik el. A templom román stílusú, három köríves, apszisos, háromhajós, bazilikás szerkezetű, boltozott épület volt. Később a ferences liturgiai szokásoknak megfelelő toronnyal egészítették ki. A mára fennmaradt romokat az 1970-es években végzett régészeti ásatásokat követően – a romállapotokat fenntartva – egészítették ki. Hajdanán a templomhoz egy kolostori épület is tartozott, melynek maradványai a templomtól északra terülnek el.
Az aracsi templom keletkezéséről eltérőek a véleménye. A kutatók egy része az első magyar király, Szent István korára, a XI. század első harmadára teszik, míg mások a XIII. század elejét tartják valószínűbbnek. Mindenesetre kevés hitelt érdemlő dokumentum maradt fenn a pusztatemplomról. Kalapis Zoltán könyvében meg is jegyzi: „Előbb be lehet bizonyítani, hogy nem is létezett, mint azt, hogy fennállt. Még szerencse, hogy az ember a szemének hisz, s nem a tudományos »okfejtésnek«: a romok ugyanis állnak, »virulnak«, egyszerűen itt vannak.”
Meg kell említeni, hogy VI.Pál pápa levelében – amelyből minden évben augusztus 20-án részleteket olvas fel a papság – a Szent István által alapított monostorok felsorolásában az aracsi is szerepel. Ebből kiindulva teszik egyesek a templom keletkezését az 1030-as év környékére. Később III.Orbán pápa által 1187-ben kiadott bullában is szerepel Aracs.
A tatárjárás idején (1241) vagy a kun lázadás során (1280) kifosztották és egy részét lerombolták. Felújítására az Anjouk idején került sor, amikor Nagy Lajos király édesanyja, Erzsébet 1377-ben újjáépíttette a megrongált részeket, s IX.Gergely pápa jóváhagyásával a ferenceseknek adományozta.
A fennmaradt dokumentumok alapján megállapítható, hogy Aracs település a XV. században élte fénykorát: 1422-ben mint vásáros helyet említik, 1440-ben mezővárosként van feltüntetve, majd 1450-ben többször is itt tartották Torontál vármegye gyűléseit.
A nagy pestisjárvány idején, 1536-ban a település szinte teljesen elnéptelenedett. Később a török támadásoktól való védelem céljából a monostort várszerűen megerősítették, de Mohamed Begler bégnek mégis sikerült 1551-ben elfoglalni Aracsot, amit Tinódi Lantos Sebestyén a Siralmas krónikában is megörökít. A törökök megelégedtek a templom keresztjének ledöntésével, értékeinek kifosztásával, tönkretételével, majd magára hagyták, és továbbvonultak.
A karlócai békét követően, amely a török fennhatóság megszűnését eredményezte, elkezdődött a vidék újratelepítése. A XVIII–XIX. században újra felfedezték Aracsot. Több írás jelent meg róla, régészek is érkeztek bizonyos kutatómunkákat végezvén. Azonban folyamatosak voltak a rablások is. Az ide telepített lakosok az építkezésekhez innen hordták el a köveket és a téglát.
Még az első világháború kitörése előtt (1911-ben) kisebb javításra, restaurálásra került sor a pusztatemplomnál. A trianoni békediktátummal ez a terület is az újonnan létrejövő délszláv államszövetséghez került. Újabb feltárási munkálatokat csak 1946 és 1951 között végeztek, amit a hetvenes években folytattak a Vajdasági Műemlékvédelmi Intézet felügyelete alatt.
A kilencvenes években fokozatosan a délvidéki magyar nemzeti közösség szimbólumává vált. Több civil szervezet is viseli a nevét. Számos kutató foglalkozott/foglalkozik az aracsi pusztatemplom történetének kutatásával, a már említett Kalapis Zoltán mellett Szűgyi Ferenc, Vajda János, Csömöre Zoltán stb.
