Fenyvesi Ottó 2009-ben megjelent kötetében halott vajdasági szerzőket, írókat, költőket olvas. Az elliptikus szerkesztésmódot követő, irodalomtörténeti és sorstörténeti kontextusokat epizódszerűen felidéző szövegek Csáth Gézának, Mikes Flórisnak, Milkó Izidornak, Kosztolányi Dezsőnek, Ambrus Balázsnak, Kázmér Ernőnek, Radó Imrének, Dettre Jánosnak, György Mátyásnak, Bencz Boldizsárnak, Thurzó Lajosnak, Laták Istvánnak, Csépe Imrének, Tamás Istvánnak, Debreczeni Józsefnek, Sáfrány Imrének, Löbl Árpádnak, Komáromi József Sándornak, Utasi Máriának, Podolszki Józsefnek, Herceg Jánosnak és Juhász Erzsébetnek állítanak emléket.
Igencsak találó Boldog Zoltán könyvismertető értelmezésének az a meglátása, mely szerint „Bármennyire is keressük a kapcsolatot a megidézett írók művei, életútja között, a legtöbb közös vonást mégis az a rituálé hordozza magában, melynek során Fenyvesi Ottó közös nyughelyre olvassa a halottakat. Helyre teszi topográfiailag Csáth Gézát, Kosztolányi Dezsőt és Dettre Jánost – jelezve ezzel, hogy neki ők vajdaságiak, földik maradnak. Névjegyével, a kötet utolsó irodalomtörténeti címszavával önmaga is felsorakozik mögéjük, mint olvasójuk és mint földi társuk.”[1]
A Fenyvesi-kötet hivatkozott, néhány kevésbé ismert szerzőjének (név)sora és nemritkán töredékes életműve Samu János Vilmosnak a (Delta) paratérrel kapcsolatos gondolatait idézi fel. Samu Brian McHale-t idézi, aki szerint „»nagyszámú, töredékeiben lehetséges világ létezik egy lehetetlen térben«. Ennek elképzelhető megtapasztalása – továbbra is McHale-nél maradva – »egy idegen térnek az ismerős téren belüli, vagy olyan ismerős térrészek közötti bemutatása, ahol ilyen ‘között’ nem létezik«, úgyhogy konkretizációja faktíve nem, csupán fiktíve lehetséges [...]”[2] A vajdasági magyar irodalmi hagyomány és annak „az egyre csak duzzasztott/duzzadó irodalomtörténeti korpusz[a]”[3] a tisztelet- és szeretetteljes odafordulás, az újra és újra megnyilvánuló emlékezet révén konstituálódik töredékes, ám időnként intégernek tűnő, olvashatóés olvasandó, befogadható szövegegyüttesként. Ez a potenciális irodalmi univerzum és panteon egy lehetetlen térben, valamint lehetetlen körülmények között és módon tűnik fel, ahol a halál és a gyász önmaga ellentétében fordul át, amikor is a tradícióban gazdag múlt felidézése a fenyegetettség érzésének mérséklésére szolgál, amely fenyegetettséget esetenként a rideg, ám lehetőségtermészetű hagyomány-nélküliség okozza. A Fenyvesi-kötet fejezeteinek élén álló írói arcképek az irodalomalapító ős/atyák oltalmazó, bizonyosságul szolgáló jelenlétének benyomását keltik; hasonlóképpen, mint az az archaikus halotti kultuszok esetében történt, amikor is „Képek [...] helyettesítették a halottak testét, azokét, akik testükkel együtt elveszítették látható jelenlétüket. A hiányzó test helyébe lépve [ilyenkor] képek foglalták el azt a helyet, amelyet a halott elhagyott. A közösség egy tagjának halála okozta űr [ugyanis] fenyegetettséget jelentett a közösség számára. A halottak ezért jelenvalóként és láthatóként őrződtek meg az élők számára.”[4]
A paratérben adott és ebben a lehetetlen térben működő hagyománynak az életben tartása természetesen nemcsak képek, hanem egyebek mellett rövid biográfiák formájában is történhet, amint azt a Fenyvesi-kötet remekül példázza. A különböző narratív sémákat követő irodalomtörténet(-írás) és emlékezet, a vajdasági magyar irodalmi gondolkodásra különösképpen jellemző specifikus múltidézés kapcsán érdemes Hillis Millernek az elbeszélő szöveg meghatározó jellemvonásaira vonatkozó alábbi tanulságos meglátásaira utalni: „Miller kiindulópontja (szinte az első dolog, amit valóban a narratíváról mond) az, hogy az elbeszélő szöveg »az emlékező feltámasztás jegyében« születik. Minden elbeszélés valamiféle sírfelirat, memoár vagy megemlékezés/emlékmű, »a gyász homályos aktusa« (»an oblique act of mourning«) [...]”[5]
Az irodalomalapító ősatyák emlékezetbe idézése megfellebbezhetetlen tekintélyükre igyekszik hivatkozni, és abból eredeztetni a kortárs irodalmi produkció genealógiáját, jövőbeli fejlődési irányát, értékeinek aranyfedezetét és legitimitását. A tekintély azonban és így az ősatyák, a múlt tekintélye is szükségszerűen problematizálódik az irodalom retorikus és ironikus potenciáljának hatására. Miként Shoshana Felman fogalmaz: „Psychoanalysis tells us that the fantasy is a fiction, and that consciousness is itself, in a sense, a fantasy-effect. In the same way, literature tells us the authority is a language effect, the product or the creation of its own rhetorical power: the authority is the power of fiction; that authority, therefore, is likewise a fiction.”[6] A nyelv retorikus potenciáljának termékeként, hovatovább a puszta fikcióként elgondolt autoritás koncepciója még bonyolultabb képet eredményez a paratér lehetetlen, ám mégis fennálló viszonyai közepette. Brooks Landon szerint ugyanis „Amit [...] fikciónak nevezünk [...], az az emlékezet szimulákruma; kettejük tapasztalati világai egy Möbius-szalag két széleként fonódnak össze – a fikció általában képzelt emlékezet, az emlékezet pedig gyakran nem több, mint álcázott fikció.”[7]
[1] Boldog Zoltán: A közös nyughelyre olvasás. Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva című verseskötetéről (zEtna, Basiliscus, 2009), http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/3654
[2] Samu János Vilmos: A Delta paratér. Hagyományos fikcó/fikciós hagyomány in konTEXTUS. Összehasonlító irodalomtudományi tanulmányok – Bölcsészettudományi Kar–Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2007, 83. o.
[3] Uo.
[4] Hans Belting: Kép, médium, test: az ikonológia új megközelítésben = Filológiai Közlöny 2005/1-2., 29. o.
[5] Bényei Tamás: Dekonstrukció és narratológia (és Borges) in Keresztez(őd)ések. Dekonstrukció, retorika és megértés a mai irodalomelméletben (szerkesztette: Bókay Antal és M. Sándorfi Edina) – Janus/Gondolat, Budapest, 2003, 54. o.
[6] Shoshana Felman: To Open the Question = Yale French Studies 1977, No. 55-56. Literature and Psychoanalysis. The Question of Reading: Otherwise, pp. 8.
[7] Idézi: Samu János Vilmos: A Delta paratér. Hagyományos fikcó/fikciós hagyomány in konTEXTUS. Összehasonlító irodalomtudományi tanulmányok – Bölcsészettudományi Kar–Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2007, 83. o.
