Valamivel több mint 5 éve egy nem mindennapi folyóirat látott napvilágot Vajdaságban, amely nemcsak formavilágával, hanem rendkívül erős, alápillérezett elméleti beszédmódjával is kilógott – úgymond – a sorból. De ez nemcsak így volt, hanem ma, 2009-ben is így van, és habár a folyóirat egyre több helyen fordul meg, láthatóan egyre több befogadóval – fontos körülmény: nem csak olvasóval – rendelkezik, a kezdeti irányvétel, elméleti alapállás annyiban változott, változik, hogy folyamatos továbbfejlődése, továbbfejlesztése tapasztalható. Nincsenek kibúvók és meghunyászkodások, folyton csak az igazság ígéretének megvalósítása és a férfias-nőies határozottság vezérli a folyóirat köré csoportosuló alkotókat, gondolkodókat. Jelen beszélgetésünk a szerkesztőség három tagjával, Beke Ottóval, Bús Natáliával és Samu János Vilmossal készült.
Melyek azok a jellemvonások, amelyek – 2009-ből visszatekintve a DNS ötéves fennállására és az azóta megjelent lapszámokra – meghatározzák a folyóirat arculatát?
Beke Ottó: – Ezek a jellemvonások nagyobbára elméleti-konceptuális jellegűek, és a DNS-testek kommunikálják őket. A jeltest hangsúlyozása, érzékelhetővé tétele például mindenképpen ilyen. Elég a DNS 1. zöld színű viasztáblájára gondolni, amely mintegy az olvasás és a képszemlélés előtt szólítja meg a kommunikáció alapjául szolgáló testiséget. A DNS minden egyes száma különböző módon és formában arra a materialitásra irányítja a figyelmet, amely, mivel ritkán játszik explicit és nyilvánvaló módon meghatározó szerepet a jelentések megképződésének folyamatában, például olvasás közben, mellékesnek, akcidentálisnak tűnhet. Erre a mediális reflexióra azért van szükség, mert valójában mindenfajta szignifikáció nélkülözhetetlen alapját képezi valamifajta testiség, még akkor is, ha a többnyire reflektálatlan kulturális beidegződéseink és kalkulusaink következtében hajlamosak vagyunk erről elfeledkezni. Ez a testiség lehet Gilgames agyag- vagy éppen Mózesnek a DNS 1. külső megjelenése által felidézett kőtáblája, egy papír alapú könyv vagy folyóirat kompakt felépítése: gerince, borítója, lapjainak előre meghatározott rendje (vagy éppen ennek játékos hiánya, mint az strukturálisan többek között a DNS POP Doboz és a Πllangó esetében megfigyelhető), illetve napjaink kommunikációtechnológia-történeti korszakára utalva: egy mobiltelefon exkluzív kijelzője, egy LCD-monitor stb. Még Dieter Mersch is azon a véleményen van, hogy „médiumok nélkül nem gondolkodhatunk, illetve nem állíthatunk elő jelentéseket”. Ez azért is releváns megállapítás, mert Mersch – véletlenül sem mellékes körülmény – az ő találó kifejezéseivel élve: a mediális sematizmus és a médiaidealizmus, vagyis az ismeretek létrehozatalát teljes mértékben az információközvetítő közegek függvényeként kezelő elképzelések tekintélyes és komoly bírálója.
Ezek alapján a testből, a testiség összetett jellemvonásaiból kiindulva lehet megérteni vagy megközelíteni a DNS koncepcióját?
– Az önreflexív kommunikáció szintjén a test, vagy a tematika szintjén kevésbé kifejezett módon és a nem csak az érzékiség szempontjából felfogott testiség igencsak meghatározó vonásnak tűnik. Azt azonban mindenképpen ki kell hangsúlyozni, hogy a materialitás mint operatív fogalom nem statikus, hanem dinamikus módon és értelemben része az alakuló és szükségszerűen nyitott, különböző irányokba mutató, szétágazó diskurzusnak. Tehát nem valamifajta állandó jelentésű és ilyenformán könnyedén, problémamentesen definiálható test-fogalomra kell gondolni a DNS kapcsán, még akkor sem, ha például a jel fizikai értelemben vett testéről van szó. A DNS-számok mint kézbe vehető, tapintható, tehát térbeli kiterjedéssel rendelkező testek nem tagolatlan tömeget vagy halmazt alkotnak, aminek hatására egyértelműen a materialitás közös nevezőjére lehetne hozni őket. Minden folyóiratszámot az anyagszerűség egy bizonyos formája jellemez, azonban igen gyakran eltérő módo(ko)n. A különbségeken túl természetesen funkcionális-szemantikai hasonlóságok is megfigyelhetők. A DNS 1. viasztáblája, annak érdekében, hogy kezdetét vegye a benne található papír alapú kiadvány befogadása, szükségessé teszi saját testének megroppantását, feltörését, vagyis az integritás felszámolását. A DNS Πllangó teste hasonló módon várja el a befogadótól, aki nem szükségképpen olvasó is egy időben, hogy hatoljon át az integritását védő/biztosító (szűz)hártyán, hiszen csakis ily módon férhet hozzá tartalmához. Ezekben az esetekben úgy tűnik, a testi épség határai felettébb labilisak, és önmaguk kódolják, hívják életre az agressziót, az önmaga számára elégséges egység és tagolatlanság látszatának a felszámolását. A Πllangó hovatovább saját testében tartalmazza, mintegy körülöleli a (szűz)hártyát átszakító fallosz szimbólumát. Már akkor, amikor a test látszólag érintetlen, magába foglalja és látható is teszi a falloszt mint a maszkulin agresszivitás csíráját.
A materialitás jelenségkörét azonban kultúrtörténeti és kommunikációtechnológiai szempontok alapján is szituálni kell. Információhordozó közegeink ugyanis egyre határozottabb módon és talán visszafordíthatatlanul az immaterialitás irányába mozdulnak el. Ezt a tendenciát mindenképpen figyelembe kell venni, és a néhol távlati, néhol pedig már testközelben lévő lehetőségeknek megfelelően le kell mondani a kultúrpesszimizmus retorikájáról és gyakorlatáról, hogy konstruktív, előremutató hozzáállást tanúsíthassunk. A világháló immár a legkiterjedtebb és a látogatók számára a leginkább költségkímélő könyvtár illetve telekommunikációs közeg a világon. A felhasználók számának az utóbbi években az itthoni viszonyok között is tapasztalható robbanásszerű növekedése szintén ezt a tényt támasztja alá. A kommunikációs közegeknek ez a globális és általános érvényű immaterializációja a testeknek és általában a testiségnek különös vonzerőt kölcsönöz. Az anyagtalanságnak ebben a légies és hömpölygő áradatában a test fetisizálódik, differenciális értékre tesz szert. Részben ezzel magyarázható a nyomtatott könyvek és folyóiratok jelenkori reneszánsza, amikor is illatukról, kellemes tapintásukról, művészi kidolgozottságukról, vagyis a könyvről mint testről szokás beszélni. Ez a test iránti nosztalgia az egyik oka a könyvforma fetisizálódásának, ami – meghatározó és döntő körülmény – az anyagtalan információközvetítés kontextusában zajlik. Ebben az egyre határozottabb módon megnyilvánuló immaterializációban mond a DNS igent a papír alapú folyóirat- és könyvformára. Egy önmagát túlélt, ám differenciális értékkel bíró közeget affirmál a jelenlegi kifinomult technikai adottságok által meghatározott kulturális kontextusban.
A testnek egyrészt a megszűnését, feleslegessé válását hirdető szólamok hangzanak fel a (mobil)kommunikáció immaterialitását hangsúlyozó koncepciók részéről, másrészt pedig éppen felszámolhatatlan testisége által az immaterializáció elleni küzdelem utolsó védőbástyájának tűnik. Mark Poster a Hans Moravec nevével fémjelezhető radikális immaterializációs irány és a Katherine Hayles, valamint Mark Hansen által képviselt, a testet a mobilkommunikációban is meghatározó tényezőnek tekintő elképzelés határán mozog, amikor a következőképpen ír: „A testet nem dobjuk csökevényes toldalékként a történelem hamvvedrébe, s nem is ünnepeljük mint a posztmodernitás elleni küzdelem alapját. Amikor a mobilkommunikáció kontextusait vizsgáljuk, a testet nem hagyhatjuk figyelmen kívül, de nem is idealizálhatjuk, mint a valódiság bástyáját.”
A test éppen a testisége által kerül a gondolkodás homlokterébe.
Van-e, lehet-e létjogosultsága, helye és renoméja egy efféle erőteljesen elméleti beszédmódnak?
– A hivatkozott szerzők és normatívnak számító teoretikus konstrukciók, irányvonalak, valamint a folyóirat-bemutatók eddigi helyszínei igenlő választ sugallnak. Hogy csak néhány reprezentatív hazai, valamint magyarországi és távolabbi külföldi bemutatkozási helyet említsek: számos alkalommal mutattuk be a folyóirat egyes számait a DNS kiadójaként is a segítségünkre levő Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium Tudósklubjában, Újvidéken és a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. Jártunk továbbá a bécsi Collegium Hungaricumban, a Ráday utcai Ünnepi Könyvhéten Budapesten, a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének meghívására a szegedi Grand Caféban, és lehetőségünk nyílott a Pécsi Tudományegyetem Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékén is bemutatkozni. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán a tavalyi évben tartottunk folyóirat-bemutatót. Mindenképpen ki kell továbbá emelni, hogy a nemzetközi formatervezőket és művészeket tömörítő Design Match kiállításaira is beválogatták a DNS-t, és így a folyóirattal a prágai Vásárcsarnoki Palotában, majd pedig Pozsonyban, a Nemzeti Művelődési Központban találkozhatott az érdeklődő közönség. A nem magyar nyelvű folyóirat-bemutatók sorában kell megemlíteni az Újvidéken megrendezésre kerülő Infant alternatív színházi fesztiválon lezajlott bemutatót is. Legutóbb a Magyar Írószövetség budapesti székházában tartottunk önálló estet. A DNS meghívást kapott továbbá a Nyugat–Kelet: centrum–periféria dinamikák a kontinens kétharmada között című nemzetközi projekt keretében működő Kelet–Nyugati Átjárók munkacsoportba, aminek külön érdekessége, hogy a projekt a Sorbonne Nouvelle (Université Paris 3) egyetem keretében működő Egyetemközi Magyar Tanulmányok Központja (CIEH) kezdeményezésére valósul meg.
A némileg esetleges, azonban reprezentatív intézményekre támaszkodó felsorolás mindenképpen a normatív diskurzus általi affirmációt jelenti.
Natália, egyszer azt írtad, hogy a folyóiratszámok, idézem, „jelentős mértékű feminin vonást” hordoznak magukon, valamint kijelented, hogy a DNS-sel feminista elképzelések váltak valóra. Mire gondolsz ezzel pontosan?
Bús Natália: – Először is, a félreértések elkerülése érdekében fontosnak tartom elmondani, hogy az egykori politikai indíttatású nőmozgalom már régen túlnőtt önmagán, és a feminista kiegyenlítése valamiféle férfigyűlölő, harcos amazon képzetével meglehetősen szűk látókörű elképzelésre vall, hiszen ma már szinte nincs az életnek olyan területe, ahol ne képviseltetné magát valamely feminista címkével ellátott politikai, gazdasági, társadalmi, jogi, etikai, természettudományos, teológiai mozgalom vagy elméleti alapállás, melyek gyakran éles ellentétben állnak egymással is. Éppen ezért feminizmusról nem, csakis feminizmusokról beszélhetünk.
Engem közelebbről a feminizmusok közül az irodalomtudományhoz kapcsolódó elméleti orientációjú feminizmus érdekel, mely nyitott dekonstruktív és pszichoanalitikus elemek befogadására is. Ez alapján a DNS-sel kapcsolatban a feminin vonás, feminista elképzelések alatt annak a butleri elképzelésnek a megvalósulását értem, miszerint az anyagnak jellé kell válnia, az anyagnak abban az értelmében, mely az eddigi kínos némaságban teret engedett a maszkulin és a feminin közötti különbségtételnek. Ez az anyag mint a nő metaforája, az anyag mint a médium teste, és a test mint a médium anyaga értelmezésemben szorosan összefonódik, és elvezet a DNS-testek szubverzív megjelenéséig, a médium testének anyagáig, egy új jellehetőség eshetőségéig. Vagyis szerkesztőtársaimmal ellentétben, akik az anyagiságot, a mediatizáltságot a kommunikációtechnológia változásai felől közelítik meg, én a cixous-i, kristevai alapokon nyugvó nő és test kapcsolatáról, a női testről, a nőről és testről mint jelről beszélek, és ennek különböző mértékű megvalósulására gondolok az eddig megjelent DNS-számokban.
Olvasatomban a DNS Πllangó hangsúlyosan egy női, mondhatni, feminista szám lett. A tartalmi jegyeken kívül hol érhető tetten ebben a számban a nőiség?
– A DNS kezdettől fogva reflektál a könyvkultúra válságára, sőt, maga a reflexió erre a válságra. A DNS Πllangó azzal, hogy gerincteleníti a könyvobjektumot, pontosabban ellehetetleníti a gerinccel való közvetlen kapcsolódást, a lapok közötti koherencia menthetetlenül megszakad, immár az értelem egységének lineáris illúziója végérvényesen felszámolódik, és a jelentés a finom lepkeszárnyon, a szétszóródás és az elveszíthetőség által okozott többletlehetőségekkel, mondhatni jouissance-szal gazdagodik. Ebben az aktusban lép frigyre a mediatizált test a kép-szöveg fúziókban metaforizálódó nőiséggel a fallogocentrikus könyvkultúra ellen, valamint annak minden maszkulin eredetű jegye ellen, és nem pusztán tárgyi megjelenése felől jelenti ezt be a folyó-irat-test, hanem az írás lehetőségének felkínálásával együtt, mely azt a cixous-i tételt viszi színre, miszerint az írás, a test megírása, nem más, mint az író önteremtése, létbe hívása, ami egy újfajta női szubjektum megteremtésének ígéretét hordozza magában. Tehát e szövevényes jelentéshálózatban találhatunk rá a nőiségre, természetesen már régen nem a klasszikus értelemben vett nőiségre.
Miben látod a magad részéről a feminizmus jövőjét a DNS-en belül?
– Rendkívül izgalmas számomra annak megfigyelése és vizsgálata, ahogy a feminista diskurzus újra és újra zátonyra fut. Igazából a maszkulin diskurzusból való kilépés lehetetlensége mögött meghúzódó erők foglalkoztatnak, maga a bukás elkerülhetetlen pillanata. A DNS-ben különös szimbiotikus létmódot valósítanak meg a régi/új elméleti referenciák a változó tematikákkal, és éppen az ebből következő jelentéstöbblet biztosítja az alapot a feminizmus számára, hogy kérdéseket intézzen az aktuálisan érvényben lévő diskurzusnak, diskurzusoknak, tetten érje saját érvénytelenségét, vagy éppen – furcsamód – igazolja saját elméleti implikációit.
Meglehetősen sok szó esett az eddigiek folyamán a DNS testiségéről, materialitásáról. Mit kell avagy mi lehet tudni a DNS-testekről általánosságban?
Samu János Vilmos: – A DNS-testnek nincs konzisztenciája, stabilitása vagy az állandóság értelmében vett tömörsége; kiterjedése van, térfoglalása, elhelyezkedése, különbözése, de nem diskurzusának (a folyóirat-kultúrának) konvencionális formáitól, amennyiben kérdőre vonja és szarkasztikus kritikával illeti, reflektálatlansággal vádolja már minden megnyilatkozás előtt, pusztán önnön alteritásával ezt a formát (mert legyünk őszinték: megteszi), hanem önmagától van folyamatos elkülönülése, magából tart kifelé, mindig másként mutatkozik, nem ismétlődik, nincs két egyforma megjelenése, nem jelent nyugvópontot és támaszt a bomlékony jelentéssel szemben, éppen a lehetséges sűrűpontoknál roskad össze, és hagyja magára az értelmezőt, aki, ha rosszkedvű, zokon veszi ezt az árulást. Hiba volna azonban azt gondolni, hogy ebben a változásban válnék állandóvá, jótékonyan kiszámíthatóvá a DNS nevű megtestesülés, mert mikorra ezt gondolnánk, a sokból egyet csináltunk, elhittük előbb a címkének, majd a névnek, hogy identitást kölcsönöz(het) az egyedi manifesztációknak, ami, ha lehetséges volna is, ha tehát volna olyan, hogy általános, úgy a helyzet még borúsabbá komorul: ebben az esetben a formai eltérések már metamorfózist, transzformációt, sőt, mutációt jelentenek, egyazon entitás képlékenységét és konkretizálhatatlanságát, amelynél a materialitás a rögzülés és megszilárdulás lehetetlenségének mementója lesz, (ki/el-t)erjedés.
Hinni szeretnénk, hogy minden rögzülések foglalatánál, a módosíthatatlanság végvidékeinél és az összerezgő, léleKző sejtek alatt, ott, ahol a visszafordíthatatlan mesék elkezdődnek, de ahová vissza már nem tér semmi, ahol a játék, a pillanatot fölszentelő infantilis, de halálos tétű esetlegesség jogaiba helyezi a változékonyságot és a tiszta szenvedélyt, a vágyakozást és fegyelmezett gyengeséget, ahol kifordul magából és kelyhét mutatja a konzisztencia, de korántsem az organikusság, valamely eredendő lüktetés és ritmus, széttartó növekedés, vagy kimutatható gyarapodás ellen, hanem mert a profán, a szentséget megerősítő, ugyanakkor szétbomlasztó profanáció faggatja, hogy ott pillangóformát mutat az álom, mikor DNS-párnára hajtja fejét a sebességben megroskadt, feledésbe merítkező (DNS Amnézia) figyelmes olvasó, aki könnyen fetisizálja (DNS Fétis) a jelentés szökésének meditatív (DNS Mandala) irányvonalait, és eltalál saját alakváltozásaihoz (DNS Persona), még ha szakadékony, mitikus fonál (DNS Ariadne) mentén is, olyan kalandok árán, amelyek megoszthatóak (DNS POP) és csábítóak, ugyanakkor egyszeriek és rejtettek (DNS Poster), idegenek (DNS Terra Incognita) és obszcének (DNS Pornó), valamiképp mindenhogy ígéretesek (DNS Genethliacum)...
A könyv-test szentségét és az iránta való áhítatot metaforikusan és szó szerint is értve a DNS reményei szerint és jobb pillanataiban átformálja, profanitása és játékossága, a referencia szféráját jelentő anyagszerűségbe való operatív és teoretikus belépése ezt jelenti, már ha a „könyvvallásra” alkalmazva megfontoljuk Giorgio Agamben szavait, aki szerint ugyanis a religio szó a relegere, újraolvasni szóból vezethető le. „Az újraolvasás az a gondos és figyelmes magatartás, amelynek át kellene hatnia az istenivel való kapcsolatunkat. Nyugtalan tűnődés azokon a formákon és formulákon, amelyeket szem előtt kell tartanunk, ha nem akarjuk megsérteni a szent és a profán különválasztását. A religio tehát nem összeköti az embert az istenivel, hanem ébren tartja az óvatosságát, nehogy átlépje a köztük húzódó határvonalat. Ennek megfelelően a vallásnak nem a hitetlenség vagy az isteni szféra iránti közöny az ellentéte, hanem a »hanyagság«, egyfajta szabados, »kötetlen« – az újraolvasás kötelezettsége alól kibúvó – hozzáállás a dolgokhoz és azok használatához, a különválasztás formáihoz és azok jelentéséhez. (...) Arról van szó, hogy a szentből a profánba történő átlépés bekövetkezhet valamely szent dolog nem megfelelő vagy egyszerűen újszerű használata folyamán is. Nevezetesen a játék folyamán is. (...) Mindez azt jelenti, hogy a játék megszabadítja az embert a szenttől, kivonja őt annak szférájából, de nem azáltal, hogy megszüntetné a szent szféráját. (...) Ami ebben és a profanációban közös, az az átlépés mozzanata, az, amikor az immár hamisnak és zsarnokinak érzett religio területéről átlépünk a hanyagság területére, amikor már a hanyagság tekinthető az igaz religiónak.”
Melyek azok a jellemvonások, amelyek – 2009-ből visszatekintve a DNS ötéves fennállására és az azóta megjelent lapszámokra – meghatározzák a folyóirat arculatát?
Beke Ottó: – Ezek a jellemvonások nagyobbára elméleti-konceptuális jellegűek, és a DNS-testek kommunikálják őket. A jeltest hangsúlyozása, érzékelhetővé tétele például mindenképpen ilyen. Elég a DNS 1. zöld színű viasztáblájára gondolni, amely mintegy az olvasás és a képszemlélés előtt szólítja meg a kommunikáció alapjául szolgáló testiséget. A DNS minden egyes száma különböző módon és formában arra a materialitásra irányítja a figyelmet, amely, mivel ritkán játszik explicit és nyilvánvaló módon meghatározó szerepet a jelentések megképződésének folyamatában, például olvasás közben, mellékesnek, akcidentálisnak tűnhet. Erre a mediális reflexióra azért van szükség, mert valójában mindenfajta szignifikáció nélkülözhetetlen alapját képezi valamifajta testiség, még akkor is, ha a többnyire reflektálatlan kulturális beidegződéseink és kalkulusaink következtében hajlamosak vagyunk erről elfeledkezni. Ez a testiség lehet Gilgames agyag- vagy éppen Mózesnek a DNS 1. külső megjelenése által felidézett kőtáblája, egy papír alapú könyv vagy folyóirat kompakt felépítése: gerince, borítója, lapjainak előre meghatározott rendje (vagy éppen ennek játékos hiánya, mint az strukturálisan többek között a DNS POP Doboz és a Πllangó esetében megfigyelhető), illetve napjaink kommunikációtechnológia-történeti korszakára utalva: egy mobiltelefon exkluzív kijelzője, egy LCD-monitor stb. Még Dieter Mersch is azon a véleményen van, hogy „médiumok nélkül nem gondolkodhatunk, illetve nem állíthatunk elő jelentéseket”. Ez azért is releváns megállapítás, mert Mersch – véletlenül sem mellékes körülmény – az ő találó kifejezéseivel élve: a mediális sematizmus és a médiaidealizmus, vagyis az ismeretek létrehozatalát teljes mértékben az információközvetítő közegek függvényeként kezelő elképzelések tekintélyes és komoly bírálója.
Ezek alapján a testből, a testiség összetett jellemvonásaiból kiindulva lehet megérteni vagy megközelíteni a DNS koncepcióját?
– Az önreflexív kommunikáció szintjén a test, vagy a tematika szintjén kevésbé kifejezett módon és a nem csak az érzékiség szempontjából felfogott testiség igencsak meghatározó vonásnak tűnik. Azt azonban mindenképpen ki kell hangsúlyozni, hogy a materialitás mint operatív fogalom nem statikus, hanem dinamikus módon és értelemben része az alakuló és szükségszerűen nyitott, különböző irányokba mutató, szétágazó diskurzusnak. Tehát nem valamifajta állandó jelentésű és ilyenformán könnyedén, problémamentesen definiálható test-fogalomra kell gondolni a DNS kapcsán, még akkor sem, ha például a jel fizikai értelemben vett testéről van szó. A DNS-számok mint kézbe vehető, tapintható, tehát térbeli kiterjedéssel rendelkező testek nem tagolatlan tömeget vagy halmazt alkotnak, aminek hatására egyértelműen a materialitás közös nevezőjére lehetne hozni őket. Minden folyóiratszámot az anyagszerűség egy bizonyos formája jellemez, azonban igen gyakran eltérő módo(ko)n. A különbségeken túl természetesen funkcionális-szemantikai hasonlóságok is megfigyelhetők. A DNS 1. viasztáblája, annak érdekében, hogy kezdetét vegye a benne található papír alapú kiadvány befogadása, szükségessé teszi saját testének megroppantását, feltörését, vagyis az integritás felszámolását. A DNS Πllangó teste hasonló módon várja el a befogadótól, aki nem szükségképpen olvasó is egy időben, hogy hatoljon át az integritását védő/biztosító (szűz)hártyán, hiszen csakis ily módon férhet hozzá tartalmához. Ezekben az esetekben úgy tűnik, a testi épség határai felettébb labilisak, és önmaguk kódolják, hívják életre az agressziót, az önmaga számára elégséges egység és tagolatlanság látszatának a felszámolását. A Πllangó hovatovább saját testében tartalmazza, mintegy körülöleli a (szűz)hártyát átszakító fallosz szimbólumát. Már akkor, amikor a test látszólag érintetlen, magába foglalja és látható is teszi a falloszt mint a maszkulin agresszivitás csíráját.
A materialitás jelenségkörét azonban kultúrtörténeti és kommunikációtechnológiai szempontok alapján is szituálni kell. Információhordozó közegeink ugyanis egyre határozottabb módon és talán visszafordíthatatlanul az immaterialitás irányába mozdulnak el. Ezt a tendenciát mindenképpen figyelembe kell venni, és a néhol távlati, néhol pedig már testközelben lévő lehetőségeknek megfelelően le kell mondani a kultúrpesszimizmus retorikájáról és gyakorlatáról, hogy konstruktív, előremutató hozzáállást tanúsíthassunk. A világháló immár a legkiterjedtebb és a látogatók számára a leginkább költségkímélő könyvtár illetve telekommunikációs közeg a világon. A felhasználók számának az utóbbi években az itthoni viszonyok között is tapasztalható robbanásszerű növekedése szintén ezt a tényt támasztja alá. A kommunikációs közegeknek ez a globális és általános érvényű immaterializációja a testeknek és általában a testiségnek különös vonzerőt kölcsönöz. Az anyagtalanságnak ebben a légies és hömpölygő áradatában a test fetisizálódik, differenciális értékre tesz szert. Részben ezzel magyarázható a nyomtatott könyvek és folyóiratok jelenkori reneszánsza, amikor is illatukról, kellemes tapintásukról, művészi kidolgozottságukról, vagyis a könyvről mint testről szokás beszélni. Ez a test iránti nosztalgia az egyik oka a könyvforma fetisizálódásának, ami – meghatározó és döntő körülmény – az anyagtalan információközvetítés kontextusában zajlik. Ebben az egyre határozottabb módon megnyilvánuló immaterializációban mond a DNS igent a papír alapú folyóirat- és könyvformára. Egy önmagát túlélt, ám differenciális értékkel bíró közeget affirmál a jelenlegi kifinomult technikai adottságok által meghatározott kulturális kontextusban.
A testnek egyrészt a megszűnését, feleslegessé válását hirdető szólamok hangzanak fel a (mobil)kommunikáció immaterialitását hangsúlyozó koncepciók részéről, másrészt pedig éppen felszámolhatatlan testisége által az immaterializáció elleni küzdelem utolsó védőbástyájának tűnik. Mark Poster a Hans Moravec nevével fémjelezhető radikális immaterializációs irány és a Katherine Hayles, valamint Mark Hansen által képviselt, a testet a mobilkommunikációban is meghatározó tényezőnek tekintő elképzelés határán mozog, amikor a következőképpen ír: „A testet nem dobjuk csökevényes toldalékként a történelem hamvvedrébe, s nem is ünnepeljük mint a posztmodernitás elleni küzdelem alapját. Amikor a mobilkommunikáció kontextusait vizsgáljuk, a testet nem hagyhatjuk figyelmen kívül, de nem is idealizálhatjuk, mint a valódiság bástyáját.”
A test éppen a testisége által kerül a gondolkodás homlokterébe.
Van-e, lehet-e létjogosultsága, helye és renoméja egy efféle erőteljesen elméleti beszédmódnak?
– A hivatkozott szerzők és normatívnak számító teoretikus konstrukciók, irányvonalak, valamint a folyóirat-bemutatók eddigi helyszínei igenlő választ sugallnak. Hogy csak néhány reprezentatív hazai, valamint magyarországi és távolabbi külföldi bemutatkozási helyet említsek: számos alkalommal mutattuk be a folyóirat egyes számait a DNS kiadójaként is a segítségünkre levő Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium Tudósklubjában, Újvidéken és a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. Jártunk továbbá a bécsi Collegium Hungaricumban, a Ráday utcai Ünnepi Könyvhéten Budapesten, a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének meghívására a szegedi Grand Caféban, és lehetőségünk nyílott a Pécsi Tudományegyetem Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékén is bemutatkozni. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán a tavalyi évben tartottunk folyóirat-bemutatót. Mindenképpen ki kell továbbá emelni, hogy a nemzetközi formatervezőket és művészeket tömörítő Design Match kiállításaira is beválogatták a DNS-t, és így a folyóirattal a prágai Vásárcsarnoki Palotában, majd pedig Pozsonyban, a Nemzeti Művelődési Központban találkozhatott az érdeklődő közönség. A nem magyar nyelvű folyóirat-bemutatók sorában kell megemlíteni az Újvidéken megrendezésre kerülő Infant alternatív színházi fesztiválon lezajlott bemutatót is. Legutóbb a Magyar Írószövetség budapesti székházában tartottunk önálló estet. A DNS meghívást kapott továbbá a Nyugat–Kelet: centrum–periféria dinamikák a kontinens kétharmada között című nemzetközi projekt keretében működő Kelet–Nyugati Átjárók munkacsoportba, aminek külön érdekessége, hogy a projekt a Sorbonne Nouvelle (Université Paris 3) egyetem keretében működő Egyetemközi Magyar Tanulmányok Központja (CIEH) kezdeményezésére valósul meg.
A némileg esetleges, azonban reprezentatív intézményekre támaszkodó felsorolás mindenképpen a normatív diskurzus általi affirmációt jelenti.
Natália, egyszer azt írtad, hogy a folyóiratszámok, idézem, „jelentős mértékű feminin vonást” hordoznak magukon, valamint kijelented, hogy a DNS-sel feminista elképzelések váltak valóra. Mire gondolsz ezzel pontosan?
Bús Natália: – Először is, a félreértések elkerülése érdekében fontosnak tartom elmondani, hogy az egykori politikai indíttatású nőmozgalom már régen túlnőtt önmagán, és a feminista kiegyenlítése valamiféle férfigyűlölő, harcos amazon képzetével meglehetősen szűk látókörű elképzelésre vall, hiszen ma már szinte nincs az életnek olyan területe, ahol ne képviseltetné magát valamely feminista címkével ellátott politikai, gazdasági, társadalmi, jogi, etikai, természettudományos, teológiai mozgalom vagy elméleti alapállás, melyek gyakran éles ellentétben állnak egymással is. Éppen ezért feminizmusról nem, csakis feminizmusokról beszélhetünk.
Engem közelebbről a feminizmusok közül az irodalomtudományhoz kapcsolódó elméleti orientációjú feminizmus érdekel, mely nyitott dekonstruktív és pszichoanalitikus elemek befogadására is. Ez alapján a DNS-sel kapcsolatban a feminin vonás, feminista elképzelések alatt annak a butleri elképzelésnek a megvalósulását értem, miszerint az anyagnak jellé kell válnia, az anyagnak abban az értelmében, mely az eddigi kínos némaságban teret engedett a maszkulin és a feminin közötti különbségtételnek. Ez az anyag mint a nő metaforája, az anyag mint a médium teste, és a test mint a médium anyaga értelmezésemben szorosan összefonódik, és elvezet a DNS-testek szubverzív megjelenéséig, a médium testének anyagáig, egy új jellehetőség eshetőségéig. Vagyis szerkesztőtársaimmal ellentétben, akik az anyagiságot, a mediatizáltságot a kommunikációtechnológia változásai felől közelítik meg, én a cixous-i, kristevai alapokon nyugvó nő és test kapcsolatáról, a női testről, a nőről és testről mint jelről beszélek, és ennek különböző mértékű megvalósulására gondolok az eddig megjelent DNS-számokban.
Olvasatomban a DNS Πllangó hangsúlyosan egy női, mondhatni, feminista szám lett. A tartalmi jegyeken kívül hol érhető tetten ebben a számban a nőiség?
– A DNS kezdettől fogva reflektál a könyvkultúra válságára, sőt, maga a reflexió erre a válságra. A DNS Πllangó azzal, hogy gerincteleníti a könyvobjektumot, pontosabban ellehetetleníti a gerinccel való közvetlen kapcsolódást, a lapok közötti koherencia menthetetlenül megszakad, immár az értelem egységének lineáris illúziója végérvényesen felszámolódik, és a jelentés a finom lepkeszárnyon, a szétszóródás és az elveszíthetőség által okozott többletlehetőségekkel, mondhatni jouissance-szal gazdagodik. Ebben az aktusban lép frigyre a mediatizált test a kép-szöveg fúziókban metaforizálódó nőiséggel a fallogocentrikus könyvkultúra ellen, valamint annak minden maszkulin eredetű jegye ellen, és nem pusztán tárgyi megjelenése felől jelenti ezt be a folyó-irat-test, hanem az írás lehetőségének felkínálásával együtt, mely azt a cixous-i tételt viszi színre, miszerint az írás, a test megírása, nem más, mint az író önteremtése, létbe hívása, ami egy újfajta női szubjektum megteremtésének ígéretét hordozza magában. Tehát e szövevényes jelentéshálózatban találhatunk rá a nőiségre, természetesen már régen nem a klasszikus értelemben vett nőiségre.
Miben látod a magad részéről a feminizmus jövőjét a DNS-en belül?
– Rendkívül izgalmas számomra annak megfigyelése és vizsgálata, ahogy a feminista diskurzus újra és újra zátonyra fut. Igazából a maszkulin diskurzusból való kilépés lehetetlensége mögött meghúzódó erők foglalkoztatnak, maga a bukás elkerülhetetlen pillanata. A DNS-ben különös szimbiotikus létmódot valósítanak meg a régi/új elméleti referenciák a változó tematikákkal, és éppen az ebből következő jelentéstöbblet biztosítja az alapot a feminizmus számára, hogy kérdéseket intézzen az aktuálisan érvényben lévő diskurzusnak, diskurzusoknak, tetten érje saját érvénytelenségét, vagy éppen – furcsamód – igazolja saját elméleti implikációit.
Meglehetősen sok szó esett az eddigiek folyamán a DNS testiségéről, materialitásáról. Mit kell avagy mi lehet tudni a DNS-testekről általánosságban?
Samu János Vilmos: – A DNS-testnek nincs konzisztenciája, stabilitása vagy az állandóság értelmében vett tömörsége; kiterjedése van, térfoglalása, elhelyezkedése, különbözése, de nem diskurzusának (a folyóirat-kultúrának) konvencionális formáitól, amennyiben kérdőre vonja és szarkasztikus kritikával illeti, reflektálatlansággal vádolja már minden megnyilatkozás előtt, pusztán önnön alteritásával ezt a formát (mert legyünk őszinték: megteszi), hanem önmagától van folyamatos elkülönülése, magából tart kifelé, mindig másként mutatkozik, nem ismétlődik, nincs két egyforma megjelenése, nem jelent nyugvópontot és támaszt a bomlékony jelentéssel szemben, éppen a lehetséges sűrűpontoknál roskad össze, és hagyja magára az értelmezőt, aki, ha rosszkedvű, zokon veszi ezt az árulást. Hiba volna azonban azt gondolni, hogy ebben a változásban válnék állandóvá, jótékonyan kiszámíthatóvá a DNS nevű megtestesülés, mert mikorra ezt gondolnánk, a sokból egyet csináltunk, elhittük előbb a címkének, majd a névnek, hogy identitást kölcsönöz(het) az egyedi manifesztációknak, ami, ha lehetséges volna is, ha tehát volna olyan, hogy általános, úgy a helyzet még borúsabbá komorul: ebben az esetben a formai eltérések már metamorfózist, transzformációt, sőt, mutációt jelentenek, egyazon entitás képlékenységét és konkretizálhatatlanságát, amelynél a materialitás a rögzülés és megszilárdulás lehetetlenségének mementója lesz, (ki/el-t)erjedés.
Hinni szeretnénk, hogy minden rögzülések foglalatánál, a módosíthatatlanság végvidékeinél és az összerezgő, léleKző sejtek alatt, ott, ahol a visszafordíthatatlan mesék elkezdődnek, de ahová vissza már nem tér semmi, ahol a játék, a pillanatot fölszentelő infantilis, de halálos tétű esetlegesség jogaiba helyezi a változékonyságot és a tiszta szenvedélyt, a vágyakozást és fegyelmezett gyengeséget, ahol kifordul magából és kelyhét mutatja a konzisztencia, de korántsem az organikusság, valamely eredendő lüktetés és ritmus, széttartó növekedés, vagy kimutatható gyarapodás ellen, hanem mert a profán, a szentséget megerősítő, ugyanakkor szétbomlasztó profanáció faggatja, hogy ott pillangóformát mutat az álom, mikor DNS-párnára hajtja fejét a sebességben megroskadt, feledésbe merítkező (DNS Amnézia) figyelmes olvasó, aki könnyen fetisizálja (DNS Fétis) a jelentés szökésének meditatív (DNS Mandala) irányvonalait, és eltalál saját alakváltozásaihoz (DNS Persona), még ha szakadékony, mitikus fonál (DNS Ariadne) mentén is, olyan kalandok árán, amelyek megoszthatóak (DNS POP) és csábítóak, ugyanakkor egyszeriek és rejtettek (DNS Poster), idegenek (DNS Terra Incognita) és obszcének (DNS Pornó), valamiképp mindenhogy ígéretesek (DNS Genethliacum)...
A könyv-test szentségét és az iránta való áhítatot metaforikusan és szó szerint is értve a DNS reményei szerint és jobb pillanataiban átformálja, profanitása és játékossága, a referencia szféráját jelentő anyagszerűségbe való operatív és teoretikus belépése ezt jelenti, már ha a „könyvvallásra” alkalmazva megfontoljuk Giorgio Agamben szavait, aki szerint ugyanis a religio szó a relegere, újraolvasni szóból vezethető le. „Az újraolvasás az a gondos és figyelmes magatartás, amelynek át kellene hatnia az istenivel való kapcsolatunkat. Nyugtalan tűnődés azokon a formákon és formulákon, amelyeket szem előtt kell tartanunk, ha nem akarjuk megsérteni a szent és a profán különválasztását. A religio tehát nem összeköti az embert az istenivel, hanem ébren tartja az óvatosságát, nehogy átlépje a köztük húzódó határvonalat. Ennek megfelelően a vallásnak nem a hitetlenség vagy az isteni szféra iránti közöny az ellentéte, hanem a »hanyagság«, egyfajta szabados, »kötetlen« – az újraolvasás kötelezettsége alól kibúvó – hozzáállás a dolgokhoz és azok használatához, a különválasztás formáihoz és azok jelentéséhez. (...) Arról van szó, hogy a szentből a profánba történő átlépés bekövetkezhet valamely szent dolog nem megfelelő vagy egyszerűen újszerű használata folyamán is. Nevezetesen a játék folyamán is. (...) Mindez azt jelenti, hogy a játék megszabadítja az embert a szenttől, kivonja őt annak szférájából, de nem azáltal, hogy megszüntetné a szent szféráját. (...) Ami ebben és a profanációban közös, az az átlépés mozzanata, az, amikor az immár hamisnak és zsarnokinak érzett religio területéről átlépünk a hanyagság területére, amikor már a hanyagság tekinthető az igaz religiónak.”
