Amíg az égboltra felszökken a telihold, egy férfi nagyobb méretű fakeresztet szegez össze… A kamera átfut az erdei úton, kezelője visszairányítja a keresztet kalapáló alakra, majd a kép „lefagy” egy magas, fehér emlékműnél, amelyről ugyancsak fehér kereszt nyúlik fel az ég felé. Előtte egy fehér csuhás, kapucnis, szerzetesre hasonlító alak áll, és könyvet tart a kezében. Közben tombol a zene, és egy férfihang angolul ordít valamit. A kamera megakad egy törött sírkövön, majd visszafut egy meztelen, aszkéta alkatú fiatal férfi testére. A sötét hajú, szakállas férfi olyan, mintha Jézust elevenítené meg. Szétfeszített karokkal szemeit a csüngő keresztre emeli, míg körülötte pörköl a tűz. A férfi köré álarcos alakok lopakodnak, míg ő a rituálémester utalásait igyekezne követni és beleszúrja a kezében szorongatott keresztet a saját gyomrába. Vérétől elöntve a földre rogy. A gitárok, dobok és az énekelők orgiázó hangon egyre csak üvöltenek, úgy, hogy a sírkőről letörnek a darabok, és virágcsokor helyett a tövébe hullnak. Egyik szemlélő férfi fejét meghajtja, hiszen „bekövetkezett az írás”, amit filmen mutatnak, így idézve fel az otthon elnézegetett iratokat is. Az egyik sírkő hegyén hosszú szarvak ékeskednek. Az élményt a teliholdnál készített pókhálós, burjánzó növényzetű temetőmaradványok felvételeivel teszi még erőteljesebbé a rendező. Ekkor három feketébe öltözött férfi jön be a képbe. Ők az elvadult növényzetből egy ideig megfigyelői, majd résztvevői is a forgatásnak, amikor erőteljesen elkezdenek ásni. Az összedobált földhantokba beékelik az előbb felszaggatott, megcsonkított sírkövet, majd felgyulladnak a pentagrammát kirajzoló lángok. A tűz martaléka lesz az összetákolt fakereszt, amitől szinte lángba borul az erdő, míg a férfiak a látvány szemlélői. Következik a gitárosok bravúrja, így szögezve le a néző figyelmét. Az „írást” követő rituálémester igyekszik a beteljesedett fejezeteket megsemmisíteni, így a „nagykönyv” lapjait tépi és dobálja szét, míg körülötte egyre jobban „forog a világ”, hasít a gitárok és az éneklők hangja.
A fejszéző a sírkő fehér darabjait apróra tiporja, majd a félmeztelen, fehérbe burkolt férfi a kereszttel átszúrja magát. Folyik a vér. Ebből szív ki valamennyit az egyik „élvező”, amíg a többiek egy újonnan lángoló sírkő mellől türelmesen figyelnek. A fák között további kapucnis alakok tűnnek fel. Hosszú, fekete karmos női kezek simogatják a sírkövet, amelytől ismét „megfordul a világ”. A friss hantokban kúszó növény olyan, mintha eltemetett volna valakit, amikor gyertyákat hordozó, kísérteties arcú, sátánmosolyú nők tűnnek fel, megvilágítva a fehér kapucnis, arcukat véres szarvval eltakaró alakokat. Az elvérző férfi egyre csak vergődik. Mint akik munkájukat jól végezték, ám olykor visszatekintve a gazos szántóföldről, a három feketébe öltözött férfi eltávolodik a helyszínről.
Szabó Endre, Győri Norbert és Deák Árpád, a Jane Dark együttes tagjai ellépkednek Tóba irányába. Az együttes 2000-ben alakult Deák Árpád és Győri Norbert egykori iskolatársak kezdeményezésére, és metálzenét játszik. Eddig több cédét adtak ki. Rajongóik Vajdaság-szerte vannak, hiszen jól ismertek a heavy metalt kedvelő fiatalok körében. A legújabb albumuk címe Voices from the Deep (Hangok a mélyből), amelyhez a szpot, a fenti filmbemutató megtekinthető az interneten. A forgatáshoz a Tóba határában levő Molifalva (németül Molidorf, majd Molin) temetőjét és az előtte levő, 2008-ban felállított Duna menti sváb emlékkeresztet választották. Az album címoldalára a magyarcsernyei katolikus temető képét tették, előtérben egy óriási, csomóktól és gyökérágazattól eltorzult fával. A forgatás előkészületeit is megörökítették filmben és képekkel, így azt Molidorf (Werkfilm) név alatt ugyancsak feltették a világhálóra. „Próbáljatok cinikusak lenni” – utasítja a női résztvevőket a rendező. „Képzeljétek el, hogy én molesztállak benneteket” – mondja, és beteges röhögésre serkenti őket, hozzátéve: „Tedd ki a melledet!”
Sajnos nem lehet tudni, mennyi tóbainak ismeretes, mi történik a falu határában, ahova kijárnak a szántóföldjeiket megművelni. Kérdéses az is, hogy a tóbai fiatalok mennyit tudnak a környékük múltjáról. A szpot tavaly nyáron készült, amikor Tóbán helyben élő plébános is volt.
Molifalva, a szomszédos csendes falu nevét minden bizonnyal a második világháború utáni események vésték be a történelembe. 1945-ben itt egy nagy koncentrációs tábor létesült. Az akkori kommunista hatalom ebbe a faluba csukott be mintegy kilencezer német nőt, gyereket és idős személyt a környező településekről, ilyen módon számolva le a német katonák családtagjaival a német birodalom által elkövetett háborús bűnökért. A táborban embertelen körülmények uralkodtak. Az éhség, a hideg és a végső kimerülés miatt elhalálozott emberek számáról nincs pontos feljegyzés, de egyes visszaemlékezők mintegy négyezer áldozatról beszélnek. Ezek végső nyughelye a temető szélén elhúzódó, mindmáig jel nélküli tömegsír. A haláltábort 1948-ban oszlatták fel, túlélői a világ minden tájára vándoroltak. Molin település az 1956-ban bekövetkezett árvíz után megszűnt létezni. A római katolikus templomot hamarosan lerombolták, a falusi házak anyagát széthordták, így ma már csak a burjánzó növényzettel fedett domborulatok láthatóak. Az emberi kéz a temető sírköveinek többségét szétzúzta, a sírokat felbontotta.
A 2008-ban felállított Duna menti sváb emlékművön egy márványtábla négynyelvű felirata magyar nyelven ennyit közöl: Molifalva mindig szeretettel és tisztelettel megmarad a szívünkben. Felette egy bibliai zsoltár van, majd oltalmazóként őrködik az 1833–1947 feliratú fehér márványkereszt, amely a német ajkú telepesek érkezését és eltűnését jelzi. Anita Pare – született Geml –, Mark Remsing és Mathias Binder rendíthetetlenül látogattak el minden nyáron őseik szülőhelyére. Ők hárman néhány tóbai fiatallal előbb az itt maradt hozzátartozóik sírköveit mentették ki a burjánzó temetői növényzetből, majd a magyarcsernyei hatóságok közreműködésével, ft.Pethő László beleegyezésével az emlékhelynek szánt földterületre emlékművet állíttattak fel, amelyet az atya meg is szentelt. A temető a keresztények számára szent helyet jelent. Minden évben számos, a világ különböző részein szétszórva élő néhai molifalvi lakos látogatja meg ősei nyughelyét. Őket a gyökerek iránti tisztelet vezényli oda…
