V. László magyar király hatalomra kerülése után nevében több főúr is nagy területeket hasított ki magának az országból. Ellenük a magyar országgyűlés Hunyadi Jánost főkapitánnyá választotta. A belső viszályok ellenére az országra nézve legfőbb veszélyt mégis az egyre gyakrabban ismétlődő és egyre sikeresebb török támadások jelentették.
Hunyadi úgy gondolta, hogy a törököt Magyarország egyedül aligha győzheti le.
Szövetségesként a szomszéd szerbeket akarta megnyerni. Uralkodójuk nem bízott Hunyadiban, de a török szultántól is félt. A főkapitány ezután az albánok vitézségét hívta segítségül: szövetséget kötött a legendás Szkander béggel (egyébként róla nevezték el a világhírnévnek örvendő albán konyakot). A két sereg egyesülése azonban nem sikerült, mert a szerb uralkodó elárulta a tervet a szultánnak. A török az egyedül maradt Hunyadi seregét 1448-ban, Rigómezőn (Koszovó) le tudta győzni.
Rigómező után a török sereg már Magyarországot fenyegette. A támadás útvonala a Duna mellett vezetett. Az ország fővárosa, Buda felé vezető úton azonban több vár állta el az utat. A legfontosabb Nándorfehérvár volt (a mai Belgrád).
1453-ban a török sereg elfoglalta Európa kapuját, Konstantinápolyt (a mai Isztambult), az akkori világ legnagyobb városát. Európán a rémület lett úrrá. Sokan úgy gondolták, hogy a törököket nem lehet legyőzni. A pápa keresztes hadjáratot hirdetett. Igyekezett a többi keresztény uralkodót is rábírni a segítségre, de nem sok sikerrel. A katolikus egyház feje minden napra imát rendelt el Nándorfehérvár és a keresztesek megmeneküléséért. Erre a déli harangszó emlékezteti a híveket. A pápa saját költségén nagy flottát szerelt fel, amely a tenger felől támadta volna meg a Török Birodalmat. Magyarországra küldte Kapisztrán Szent János itáliai ferences szerzetest. Kapisztrán a ferencesek szigorú, a szegénységet komolyan vevő ágának volt tagja. A nép által barátoknak nevezett szerzetesek egyszerű szavakkal beszéltek. Szemben a főpapokkal, életük olyan egyszerű volt, mint a népé. Kapisztrán János a kor egyik legjobb szónoka is volt. Magyarul nem tudott, de beszédei fordításban is fellelkesítették az embereket.
1456. június elején Nándorfehérvár falai alatt megjelent a hatalmas török sereg. Mintegy 150000 török és 300 ágyú nézett szemben a védő magyarokkal. A Duna felől pedig 200 tengeri gálya támadta a várat, ahol mindössze 10000 védő állta az ostromot. A török tüzérek, akik között több keresztény zsoldos is volt, gyorsan szétlőtték a falakat. A védők reménytelen helyzetbe kerültek, de mégis utolsó leheletükig harcoltak. Jó példa erre Dugovics Titusz hőstette, aki a döntő rohamban úgy akadályozta meg a török lobogó kitűzését, hogy a török zászlóst átölelve a mélybe vetette magát!
Közben Hunyadi és Kapisztrán közeledett a felmentő sereggel, viszont a török hajók miatt az sem volt biztos, hogy be tudnak majd jutni az erődbe. Az első reménysugarat a keresztény seregek számára a Dunán vívott harc sikere jelentette. Noha a magyar és a szerb naszádok sokkal kisebbek voltak, mint a törökök hajói, ez most kivételesen előnyükre vált. Az ellenfél nehéz, tengeri(!) gályáit fürgén vették körül, közel ötórás harc után legyőzték őket, s a keresztesek bejutottak a várba. Másnap a törökök rohamot indítottak, sikerült feljutniuk a falak romjaira, de éjjelre Hunyadiék kiszorították őket. Másnap, 1456. július 22-én Kapisztrán parancsára ellentámadásba lendültek a keresztesek (elsősorban magyarok és szerbek), ami annyira meglepte a törököket, hogy menekülésre kényszerültek. Így Nándorfehérvár felszabadult, s több évtizedre sikerült elvenni a törökök kedvét az újabb európai előrenyomulástól…
A világraszóló győzelem után két héttel a két hős törökverő, Hunyadi János és Kapisztrán Szent János járványban meghalt…
