akár gondtalan gyermekkort
a darázscsípés
felidéz az emlékezet
arcod elillan arcomról
ízed monszuneső ajkamon
szavaid körömvirág-szirmok
testeden pirkadat-erezet
kívánlak mint nyugovót a szervezet
bennem ezer remete álmával
alszik az agyatlan vágyakozás
férfi vagyok ruházatom a megadás
testem ágyam s párnám
bőröm alatt bőröd illata
távol vagy mint muzslától medina
lehetnék remete
lehetnék igazhitű muzulmán
de csak szikes föld vagyok
hitetlen karsztvidék
ÚGY VAGYOK
nem maradt utánad
csak álomfoszlány a párnán
most némán nyög
könyököm alatt a párkány
magányában kong a cigarettásdoboz
ablakomból a világ
botlik az emberekbe
ablakomból a világ
könyököl a reggelbe
leválnak bőrömről az érintések
lehullnak akár cipőmről
a sár a hátsó szándék
úgy vagyok mint idő és felejtés
orvoslást nem igényel kutyabajom
igaz te most
távol vagy és üde
ablakodból a reggel
ragyog és hízeleg
ablakodból a reggel
megkíván s ébredek
akárcsak a rajzfilmekben
gondolatfelhőim sodródnak a reggelben
bánatom biztonsági párnahuzat
már a lányokon sem gyér a ruházat
korai az ősz s az öröm
ülök a robogó autóbuszon
a gyerekek integetnek tudják
bábok vagyunk mindannyian
ha elered az eső a nők arcáról
lecsordul a temperafesték
a férfiak pedig kifejezéstelenül
korhadnak a fapadokon
ráérősen bomlanak a lelkek
napfényre várva ázunk a térben
az időt elhagytuk Einstein-képlettel
avagy robogó fémdobozon
vakon tapogatom a szerencse-féket
azt mondják fordul a kocka a kerék
bár most megállítani lenne jó
ahogyan a rajzfilmekben
szurok-ég alatt napernyőt nyitni
és várni…
**********
CSIPESZ
J.I.-nek, a Találkozó utáni találkozás kapcsán
úgy vagyunk mi ketten
mint csipesz a csipeszen
bár kapaszkodunk olykor
fűbe kőbe hintába
mégis leválunk a tömegből
akár cipődről a talpazat
ránk illik a komorság
s másságunkról árulkodik
a járásunk
belénk feszül a világűr
és amikor szeretünk új
galaxisokat teremt szívünk
rólunk lerí a kiábrándultság és
ismerjük a szomorúságot is
ha sírnunk kell nem csak
belülről zokogunk mint a tengerkövek
mi szívvel értünk és
szürke-állományunk is érzésképes
lógunk mint a csipesz
fejjel az ég felé száradunk
a kötélen álmaink
törékeny ég-vásznak
P. R.-nek, a jó barátnak
mondd barátom
évek emlékét mindhiába
őrzöm – őrlöm magamban
romlott-bomlott időfalak
mögött zárt képed mintha
eltűnne az újhold ízével
régen volt már
hogy kezet fogtunk
emlékszem utoljára az
utcán futottunk össze
némán csodálkoztam
itthon vagyok – mondtad
úristen mennyire idegen
most a szó a gondolat
hogy otthonodnak mondod
füvét utcáit Kiskunságnak
de mondd
emlékszel-e Muzsla-poros
papucsainkra a vízpuskákkal
felelevenített bolmáni csatára
eszedbe jutnak-e a nyelvbotlások –
ma már csak szerbizmusokat
hallani utcánkban – utcádban
én még őrzöm itthonod
mert míg ver
a szív emlékszik
és a föld sem felejt
(Az itt közölt verseket az SZJMSZ 2009-es verspályázatának díjnyertes munkájából, Czirok Attila Muzslától Medina c. kötetéből válogattuk.)
