Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fekete kandúr. Szép cica volt, szőre fényes, szeme kerek, sárgás-zöldes. Úgy sétált az otthoni pázsiton, mint király a királyi udvaron. Ki benézett az utcáról, meg is állt: mi az vajon, cica-e vagy fekete leopárd?
Gazdasszonya, Lili, gyakran kínálgatta:
– Marcikám, szép cicám, egyél egy kis virslit!
– Miaú, miaúúú, virsli? – nyivákolt Marci. – Rágós nagyon, nem bírja a fogam. Jobb a kolbász, láttam, a konyhában van.
Lili már szaladt is, hozta a sült kolbászt.
– Kedves cicám, hozzak-e még mást?
– Miajó, miajóóó… - nyávogta Marci.
Lili gondolkodott. Valóban, mi a jó? Hozott pástétomot.
– Miajóóó, pástétom?! – fintorgott Marci. - Sonkát kérnék inkább…
Futott Lili gyorsan, már hozta a sonkát.
Kényes volt ám Marci, hisz ő úri macska!
Egereket fogni? Fuj, mily piszkos munka! Jobb bent a konyhában. Bíborszínű párnán, a macska-kosárban. Jókat lustálkodni, dorombolni szépen, ha kedve van, a Lili ölében.
Egy szép napon így szólt Lilihez Marci:
– Ideje lenne már, hogy megnősüljek. Elmegyek világgá, de előbb reggelizek.
– Jól megnézd, te Marci, hogy kit hozol haza! – szólt Lili aggódva. – Ily macskalegénynek, tudjuk azt már rég, nem való bármilyen macskafeleség!
No, befalta Marci, mi a tányérján volt, mindet: sült halat és sajtot, majd lefetyelt tejet.
El is indult büszkén. Nézegetett jobbra, nézegetett balra. Besétált szétnézni mindegyik udvarba. Felnézett tetőkre, téglakerítésre. Bejárta az utcát, sok-sok cicát látott. Egy sem tetszett neki, hej, de válogatott! Egyik túl szürke volt, a másik túl tarka, egyiknek túl görbe, másnak cifra farka. Látott egy vöröset, ez tán jó is lenne! Á, de mégsem, hogyne! – túl kerek a feje.
Befordult hát gyorsan a szomszédos utcába. Azt is végigjárta, majd a harmadikat… mire alkonyodott, a tizenhatodikat. Ámde mindhiába, ó, ó! Neki egyik cica se volt sem szép, sem elég jó. Látott sziámit is – de hát mégse, mégse! A szőre szép, igen, de mért kék a szeme? Sárga szőrű cica, fehér, foltos, barna, fekete vagy csíkos, egy sem elég csinos!
– Jaj nekem, jaj nekem! – sóhajtott fel Marci. – Hogy fogok én vajon megnősülni? Agglegény maradok, a világ csúfjára!
Hazaindult búsan, hisz korgott már a hasa. Hej, mi lesz most, mi lesz, mit szól vajon Lili? Egész nap csavargott, ő, a legszebb kandúr – s feleség nélkül fog beállítani.
Hát mikor hazaér, ni, az árok mellett! Üldögél egy cica. Olyan szép, hogy Marci sose látott szebbet!
Szőre háromszínű: szürke-fehér-sárga, a szemei zöldek, farka kicsit tarka.
– Te gyönyörű cica! – szólott Marci szépen. – Nagyon tetszel nékem!
– Te szép macskalegény! – válaszolt a cica. A hangja bársonyos, mintha simogatna. – Valld be hát, hogy ezzel mit akarsz mondani?
Ej, de zavarba jött is nagy hősünk, Marci:
– Mit is? Mit is? Azt, hogy… légy a feleségem!
– Leszek én szívesen – szólt a szép cicalány. – De mondd már, mi a neved?
– Marci az én nevem, és hogy hívnak téged?
– Mirci vagyok – dorombolt hangosan a cica. – Volna még kérdésem: mondd el, mit tudsz, Marci? Mert buta kandúrhoz én hozzá nem megyek – nem mind okosak ám a macskalegények.
– Hogy mit tudok? Mit is… – nyögte ki Marci. – Dorombolni, enni, szépen mosakodni…
– No és az egerek? Tudsz egeret fogni?
– Azt még nem próbáltam… Szégyellem, bevallom… De a te kedvedért azt is megpróbálom! – nyávogta Marci.
– Nohát ide figyelj! – mondta erre Mirci. – Majd én megtanítlak! Ha ez így rendben van, már megbeszélhetjük a cicalakodalmat.
– Gyerünk be Lilihez! Ő a gazdasszonyom – szólt Marci örömmel.
Be is mentek szépen.
– Miaúúú, miaúúú! – köszöntek mindketten.
– Kedves cicám, de szép feleséget hoztál! – kiáltott fel Lili. – Gyertek vacsorázni!
– Elmegyünk először egeret fogni… – mondta Marci vígan. – Sok itt már az egér, kamrában, padláson – hej, ezt ki nem állom!
Csodálkozott Lili, de hagyta a macskapárt, s már nyitotta a kamrát.
Marci akkor este hét egeret fogott. Örült Mirci cica, mert láthatta végre, hogy milyen ügyes is az ő vőlegénye.
Másnap tartották a macskalakodalmat. Volt kolbász, nagy tállal, rántott hús meg sült hal, spenót és tejbegríz – vendég-macska vagy tíz!
Marci és Mirci éltek boldogan. Csak ritkán lustálkodtak a macska-kosárban.
Lili is örült ám, bizony volt is minek. Mert kamrájából az egerek eltűntek!
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
