2026. január 15., csütörtök

A népművészet is az online térbe került

A Durindót és a Gyöngyösbokrétát valószínűleg az ősszel fogják megrendezni

A tavasz a vajdasági magyar művelődési életben általában a pezsgést jelenti, hiszen ilyenkor szokták megrendezni például a Vajdasági Amatőr Színjátszók Találkozóját, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét, a Kőketáncot, illetve a Durindó és Gyöngyösbokrétát. A már megszokott módon, június elején került volna sor az LVII. Gyöngyösbokrétára és a XLIV. Durindóra, de a járványhelyzet e nagyszabású rendezvény esetében is közbeszólt. Az idei szervezők, vagyis a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, a Durindó és a Gyöngyösbokréta Fesztiváltanácsa, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet úgy határozott, hogy kora ősszre halasztja el Vajdaság legnagyobb népművészeti fesztiválját.

Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a rendkívüli állapot kihirdetése előtt már javában folyt a Durindó és a Gyöngyösbokréta szervezése. A magyarlakta települések művelődési házaiban már zajlottak a próbák, amelyeket a járványügyi helyzet a néptáncegyüttesek és a népdalkörök nem tudnak megtartani.

– A gyülekezés korlátozása a próbák megtartására is kihatással volt. A járványügyi helyzet miatt a művelődési házak sem nyithatnak ki. A tervek szerint késő nyáron vagy kora ősszel tartanánk meg a Durindót és a Gyöngyösbokrétát. Minden attól függ, hogy miként indulnak be a próbafolyamatok, és hogyan tudnak felkészülni az együttesek és a szólisták a fesztiválra. Ennek tükrében fogjuk meghatározni a rendezvény végső időpontját – tudtuk meg Sutus Árontól. Mint hozzátette, a néptánccsoportok igénybe vették a különböző online platformokat. Online próbákat tartottak, és a világhálón meghirdetett online versenyeken, megmérettetéseken is részt vettek. A csoportok várják a mielőbbi találkozást. Mindez csak akkor lesz igazán önfeledt, ha mindenki biztonságban érezheti magát.

– Február végén az ügyrend értelmében a Fesztivál Tanács új elnököt választott: Kisimre Árpád néptáncpedagógus, koreográfus, a Cirkalom táncegyüttes művészeti vezetője az elnöki stafétát Tímár Gabriellának, a bácskossuthfalvai Ady Endre Művelődési Központ elnökének adta tovább. Sári Vastag Enikőt, a tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület művészeti vezetőjét pedig megerősítettük alelnöki tisztségében – tudtuk meg Sutus Árontól.

Magyar ember Magyar Szót érdemel