2024. május 9., csütörtök
EURÓPAI FILMEK 28. FESZTIVÁLJA, PALICS

Díjazott alkotások, premierek

Több mint 130 filmet tekinthetünk meg az idei palicsi filmfesztiválon, köztük magyar filmeket is

A hétvégén két programrésszel elkezdődtek a palicsi filmfesztivál előműsorai. A Best of Europe 2020 keretében még ma és holnap a tavalyi filmekből láthatunk egy válogatást a szabadkai Eurocinema moziban. A vetítésekre 21 órától kerül sor, a jegy ára 200 dinár. Ma, azaz csütörtökön a Catherine Deneuve, Juliette Binoche, Ethan Hawke főszereplésével és Koreeda Hirokazu rendezésében készült Az igazság című filmet, pénteken pedig Agnieszka Holland Sarlatán című cseh–lengyel–ír–szlovák életrajzi drámáját. Ezzel párhuzamosan, a Europe 4 Kids programrész is elkezdődött, 17 órától, szintén az Eurocinemában, animációs és családi filmekkel várják, kiváltképp a gyerekeket. Az előprogramok az európai klasszikusokat bemutató programrésszel szombaton folytatódnak. A vetítésekre a főtéren kerül sor 21 órától. Ennek keretében kedden Tímár Péter sikerfilmjét, a Csinibabát lehet megtekinteni.

Az idei filmfesztiválra 17-e és 23-a között kerül sor. Több helyszínen lesznek vetítések, Szabadkán az Eurocinema és a Lifka moziban, Palicson pedig a nyári színpadon és az Abbáziában. A nézők 15 programrészben megközelítőleg 130 filmet tekinthetnek meg, beleértve az előprogramokat is. Több alkotásnak is épp a fesztiválon lesz a szerbiai vagy regionális premierje. Ilyen a Milutin Petrović rendezésében és Dragan Bjelogrlić főszereplésével készült Nečista krv – greh predaka című történelmi dráma, amelyet a nézők első ízben július 22-én, a palicsi nyári színpadon, a versenyprogram keretében tekinthetnek meg. Milutin Petrović úgymond visszatérőnek számít a filmfesztiválon, 2015-ben a Petlja című filmjét vetítették. A rendező elmondása szerint most az a legfontosabb a számukra, hogy a filmet augusztus vége felé vagy szeptemberben elkezdjék vetíteni a mozik és sokan megtekintsék, de addig is a palicsi filmfesztivál remek lehetőséget nyújt a premierre, hiszen az alkotás attraktív helyen lesz bemutatva és számos szakmabeli is láthatja.

Az idei díjazottak

A fesztiválon minden évben díjakat is odaítélnek. A Lifka Sándor-díjat Christian Petzold német filmrendező veheti majd át, a hazai alkotók kategóriájában pedig Aleksandar Berček népszerű színész, akit számos filmben láthattuk, egyebek közt Slobodan Šijan Ko to tamo peva című alkotásában. Ebben az évben tiszteletbeli Lifka Sándor-díj is átadásra kerül, ezt Milena Zupančić szlovén színésznőnek ítélték oda a regionális filmezés területén kifejtett tevékenységéért.

Az Underground Spirit díjat minden évben azok kapják meg, akik a független szférában valamivel felhívják magukra a figyelmet, legyen az a teljesítményük, a filmjeik aktuális és fontos üzenetei vagy a filmezéshez való egyedi és felismerhető hozzáállásuk. Az idei Underground Spirit-díjat Ada Solomon román producernek ítélik oda. Neil Young, a Fiatal európai szellemiség és a Párhuzamok és ütközések programrészek szelektora Ada Solomonnal kapcsolatban arra világított rá, hogy két filmjét is fődíjjal jutalmazták a Berlinálén, a másodikat épp idén, és nagyon ritka az, amikor valaki két rendezővel is eléri azt, hogy megkapja az Arany Medvét. Emellett a producer számos alkotása lett díjazva különböző fesztiválokon, ezekből láthatunk majd hamarosan egy válogatást.

Magyar filmek a versenykategóriákban

Idén mindkét versenykategóriában szerepel magyar film. A fő versenyprogramban láthatjuk majd a Nagy Dénes rendezésében készült Természetes fény című alkotást. A Párhuzamok és ütközések programrészben pedig Krasznahorkai Péter Hasadék című filmjét láthatjuk majd. Az alkotás a balladák hangulatát idézi meg, az erdélyi magashegyi tájakon játszódik és egy apa–fiú történetet mesél el. A Hasadék lett a Magyar Mozgókép Díj legjobb filmje, Krasznahorkai Péter pedig jelölve lett a legjobb elsőfilmes rendező kategóriában. A Párhuzamok és ütközések programrészben versenyen kívül is lesznek vetítések. A közönség láthatja majd Bíró Bálint Félhomály című filmjét, valamint K. Kovács Ákos Branka című alkotását.

Díjazott magyar filmek

A palicsi filmfesztiválon idén is figyelemmel kísérhetjük majd az új magyar filmeket bemutató programrészt. Ennek keretében vetítik Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című új filmjét, Lakos Nóra Hab című vígjátékát, Gothár Péter Hét kis véletlen című drámáját, Bergendy Péter Post Mortem című thrillerjét, Herendi Gábor Toxikoma című filmjét és Varsics Péter Így vagy tökéletes című film alkotását.

Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje egy szerelmes nőről szól, akinek a fejében összecsúszik a valóság és a képzelet. Az alkotás nemrég a MIOB (Moving Images Open Borders) hálózat New Vision Award díját nyerte el, mint kiemelkedő európai művészi film és ezt az alkotást nevezte be Magyarország az idei Oscar-díjra, a legjobb nemzetközi alkotás kategóriában. A film jelölve lett a Magyar Mozgókép Díjra a legjobb film kategóriában, Horvát Lilit a legjobb rendező és legjobb forgatókönyvíró kategóriában is jelölték, Stork Natasát, az egyik szereplőt pedig a legjobb színésznő kategóriában.

Lakos Nóra Hab című filmje egy cukrászlányról szól, aki meg akarja menteni a csődtől a cukrászdáját, de mivel pénzhez csak a családosok juthatnak hozzá, egy álcsaládot hoz létre. A filmet Párizsban, Londonban és Firenzében is díjazták, jelölték a Magyar Mozgókép Díjra a legjobb film kategóriában, Lakos Nórát a legjobb elsőfilmes rendezői díjra, a filmben szereplő Kerekes Vicát pedig a legjobb színésznő díjra.

Gothár Péter Hét kis véletlen című filmjében megismerhetjük Gertrúdot, aki nem épp idillikus családi életet él, egy lány felbukkanása pedig mindent felforgat. Gothár Péter nem ismeretlen a palicsi filmfesztivál közönségének, a Megáll az idő című filmjét tavaly az európai klasszikusokat bemutató válogatásban láthattuk, 2001-ben pedig fődíjat kapott a Paszport című filmjére.

Bergendy Péter is visszatérőnek számít, tavalyelőtt a Trezor című alkotását láthattuk a versenyprogramban, ezúttal pedig a Post Mortemet vetítik az új magyar filmek programrészben. A filmet Spanyolországban és Triesztben is díjazták, de a Magyar Mozgókép Fesztiválon is több díjat kapott. A film egy fotósról szól, aki halottakat fotóz, egy kis faluban viszont természetfölötti jelenségekkel találkozik. Az alkotás az első világháború után játszódik, a spanyolnátha-járvány idején.

Herendi Gábor Toxikoma című filmje Szabó Győző népszerű színész önéletrajzi vallomása és könyve alapján készült. A film a kábítószerezés világába enged betekintést, a főszereplői Szabó Győző és Csernus Imre vajdasági születésű pszichiáter, illetve az őket megformázó Molnár Áron és Bányai Kelemen Barna. Az alkotás jelölve lett a Magyar Mozgókép Díjra a legjobb film kategóriában, Herendi Gábor a legjobb rendező, Molnár Áron pedig a legjobb férfi szereplő díjra.

Varsics Péter Így vagy tökéletes című alkotása egy ezoterikus sikerkönyvszerző és egy kiégett marketinges különös kapcsolatáról szól. A film főszereplői Béres Márta és Fekete Ernő. Béres Márta szabadkai színésznő sokáig a Kosztolányi Dezső Színház tagja volt, néhány évvel ezelőtt pedig zsűrizett a palicsi filmfesztiválon. Erre az alkotásra is felfigyelt a magyar filmszakma. Jelölve lett a Magyar Mozgókép Díjra a legjobb film kategóriában, Varsics Péter díjat nyert az elsőfilmes rendező kategóriában, Béres Mártát és Fekete Ernőt pedig színészi díjakra jelölték.