2024. május 12., vasárnap

Kiválóan szerepeltek fiatal énekeseink, zenészeink

Kiss Tamás és Jovana Kovačević szólóénekest, Andrej Balaž és Marija Badnjar hegedűst, Iván Csernyuhin  és Marija Sápoválová zongoristát díjazták a belgrádi Szláv Zenei Fesztiválon.

Kiss Tamás kollégámmal elnyertük a Szláv Zenei Fesztivál nemzetközi verseny első díját 99 ponttal. Nagyon köszönöm Marta Balažnak, kedves tanárunknak a munkáját, aki felkészített és folyamatosan felkészít minket mind a versenyekre, mind a közelgő oktatásunk folytatására – mondta örömmel Jovana Kovačević, az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatója.

A megmérettetés online valósult meg, mivel a szervezők nem voltak biztosak benne, hogy a jelenlegi egészségügyi helyzetben élőben sor kerülhet-e a versenyre – mondta a nagykikindai Kiss Tamás, az Újvidéki Művészeti Akadémia növendéke, a Vitkay Kovács Vera szólóénekverseny 2020. évi díjazottja.

– Két videóval neveztem be a fesztiválra, az Európai Kollégium zártkörű koncertjén készült hanganyaggal. Tavaly éppen ezen a versenyen, a Szláv Zenei Fesztiválon részesültem a legjobb hangnak járó elismerésben. Amikor az egészségügyi helyzet lehetővé teszi a fellépést, Moszkvában folytatom a nemzetközi versenyzést, ahová a múlt évben, illetve az idén kellett volna utaznom. A fellépés 2022-re lett elnapolva.

Az idén ez az első helyezés, nem maximális ponttal és nem különdíjjal, nekem nagyon sokat jelent, mert kisebb egészségügyi hangproblémákkal, allergiával küszködtem, ami miatt pihentetnem kellett a hangomat. A kollégiumban megtartott, említett koncerten sem voltam makkegészséges, és emiatt nem voltam magabiztos, mégis elénekeltem a szerzeményeket, és kedvező kommentárokat kaptam. Most, amikor jól érzem magam, egészséges vagyok, magabiztosan énekelek, tudom, képes vagyok a korábbinál jobb fellépésre. Márta tanárnővel megbízunk egymásban, készülünk, tovább gyakorolunk....

Mr. Marta Balaž tanárnőtől megtudtuk, az énekesek és zenészek fellépésének elbírálása ebben az évben sokkal bonyolultabb körülmények között zajlott, mint a korábbi években. – A moszkvai Csajkovszkij Egyetem eminens művészei a többi zsűritagtól függetlenül adták le véleményüket a meghallgatott anyagról, tették ezt pontszámok elküldésével a bírálóbizottságnak. A zsűri a korábbi években egy helyen tevékenykedett. Természetesen nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, napról napra egyre jobbak a tanítványaim, amit ők maguk is tapasztalnak. Jovana az Újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves szorgalmas, kitartó növendéke. Véleményem szerint ígéretes jövő áll előtte. Kiss Tamást az életet jelentő deszkákon látom jelentős kulturális intézményekben. Mind a ketten Olaszországban szeretnék folytatni tanulmányaikat.

A kiváló zenepedagógusnő boldogságát fokozta az a hír is, hogy a fia, Andrej Balaž hegedűs – akivel nemcsak a neves Vitalij Gulijcsuk, hanem az apa, Florian Balaž hegedűművész-zenepedagógus is foglalkozik – maximális pontszámmal lett első a Szláv Zenei Fesztiválon. Elnyerte a 2020. és 2021. évi Grand Prix díjat!

Valamennyi  díjazottnak szívből gratulálunk!