2024. október 14., hétfő

A tánc önbizalmat ad a gyerekeknek

Holnap a Talentum egyesület szervezésében Szólótáncverseny a Szabadkai Gyermekszínházban

A Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület az idén immár kilencedik alkalommal hirdette meg a Vajdasági Gyermek- és Ifjúsági Szólótáncversenyt, amelyet holnap, szombaton 14 órakor tartanak meg a Szabadkai Gyermekszínházban. Az idén mintegy 30 produkciót mutatnak be a részvevők, ez a korábbihoz képest kevesebb, ami minden bizonnyal a jelenlegi járványhelyzetnek tudható be. A fellépők elsősorban Szabadkáról és környékéről jelentkeztek, de Vajdaság több településéről, illetve Magyarországról is lesznek részvevők. A verseny szervezői az általános iskolás és középiskolás korcsoportú gyermekeket, fiatalokat szólítják meg, akik szabadon választott táncokkal léphetnek színpadra. A verseny kategóriái alapján fellépnek szólótánccal, amelyre csak fiúk nevezhettek be, továbbá páros tánccal, ahol egy fiú és egy lány, vagy két lány versenyezhet együtt. A benevezettek által kiválasztott zenét élő zenekari kísérettel adják elő a táncosok. A produkciókat arany, ezüst és bronz minősítéssel díjazzák, ezenkívül a legjobban teljesítő versenyzőket különdíjban részesítik. Az idei bíráló bizottságot három eminens szakember alkotja: Sikentáncz Szilveszter, Módosné Almási Berta és Módos Máté. Brezovszki Roland, a Talentum Egyesület művészeti vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a verseny 16 óráig tart, és amíg a zsűri a táncosok produkcióit értékeli, addig kézműves foglalkozásokkal és népi játszóházzal kötik le a gyermekek figyelmét.

– A versenyzők nagy izgalommal készülnek a produkcióikra. Természetesen segítjük és mentoráljuk őket, de nagyon ügyesen és önállóan is képesek készülni és gyakorolni. Emellett a termet is biztosítjuk számukra, hogy kényelmesen tudjanak próbálni a verseny megkezdése előtt. Ez nem csak egy egyszerű táncverseny. Önbizalmat ad a gyereknek, fejleszti őket mind technikailag, mind szellemileg, mert ez nagyon sokat hozzátesz ahhoz, hogy önálló képet alkossanak magukról. A rendezvényt Szabadka Város és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.