A csatorna hétvégenként tematikus filmválogatásokat, klasszikus magyar alkotásokat és jelentős hazai rendezők, színészek életművét bemutató összeállításokat sugároz, hétköznap esténként pedig több, korábban népszerű magyar televíziós is visszatér a képernyőre.
Az MTVA Sajtó és Marketing Irodájának a közleménye szerint az új programkínálatban kiemelt szerepet kap a magyar film- és televíziótörténet. Így az első tematikus hétvégét nemzetközileg is elismert női filmrendezők munkásságának szentelte a csatorna.
Most hétvégén Tímár Péter szatíráiból és vígjátékaiból válogatnak a szerkesztők. A nézők a Moziklip, a Csapd le csacsi! és az Egészséges erotika című alkotásokat láthatják. E hétvégén Szabó István filmrendező pályáját is felidézik, akinek Mephisto című filmje 1982-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Az összeállításban megtekinthetjük a kiváló rendező Apa – Egy hit naplója és a Redl ezredes című filmjét is.
Jelenet a Redl ezredes című filmből/Fotó: Festival de Cannes
Augusztus első hétvégéjén Oscar-díjas, illetve Oscar-díjra jelölt magyar filmeket mutatnak be. A válogatásban helyet kap Rófusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmje, Deák Kristóf Mindenki című alkotása, Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Jób lázadása című filmje, valamint Szabó István Mephistója.
A vasárnapi műsorban a magyar irodalom klasszikusai kerülnek előtérbe. Jókai Mór műveinek filmes feldolgozásaiból válogatnak, Így többek között levetítik a Szegény gazdagok és a Gazdag szegények című alkotásokat is.
Az ezt követő hétvége Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva munkássága előtt tiszteleg. A magyar színház- és filmművészet két meghatározó alakját olyan klasszikusokkal idézik meg, mint a Szindbád, a Hideg napok, a Fotó Háber és a Tanulmány a nőkről.
Az MTVA Sajtó és Marketing Irodájának a közleménye szerint a hétköznap esti műsorkínálat is átalakul. A csatorna főműsoridőben olyan magyar sorozatokat ismétel, amelyek korábban több nemzedék körében is népszerűek voltak. Hétfőnként a Linda című sorozat epizódjait nézhetjük, keddenként az Angyalbőrben, szerdánként a Família Kft., csütörtökönként a Kisváros, péntekenként pedig a Patika epizódjait sugározzák.
A sorozatok mellett péntek esténként magyar könnyűzenei koncertfelvételek is helyet kapnak a műsorban. Az MTVA tájékoztatása szerint többek között Zorán, az Omega, a Hungária és az Illés együttes fellépéseit láthatják majd a nézők.
Az új struktúra alapján az M1 a magyar film-, televízió- és könnyűzenei archívumra építve alakítja át programját. A csatorna tematikus válogatásokkal mutatja be a magyar filmművészet jelentős alkotóit és műveit, miközben ismert sorozatokkal és koncertfelvételekkel igyekszik megszólítani a szélesebb közönséget.
Nyitókép: A legendás Linda sorozat hétfőnként jelentkezik/Fotó: port.hu



