A helyi idő szerint vasárnap este, európai idő szerint pedig hétfő hajnalban, a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett 98. Oscar-gála legtöbb díját Paul Thomas Anderson Egyik csata a másik után című filmdrámája és Ryan Coogler Bűnösök című zenés horror-szociodrámája zsebelte be az Amerikai Filmakadémia tagjainak szavazatai alapján. Ha azonban összehasonlítjuk a jelölések számát a megszerzett aranyszobrocskákkal, a Bűnösök meglehetősen csúnyán alulteljesített: a rekordszámú, 16 nomináció ellenére mindössze négy díjat sikerült begyűjtenie (a legjobb eredeti forgatókönyv, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb operatőr kategóriában).
Igaz, az Oscar-díjak történetében most fordult elő először, hogy Michael B. Jordan a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kettős szerep megformálásáért kapta meg. A Bűnösök operatőri díjával pedig Autumn Durald Arkapaw lett az első nő az Oscar történetében, aki ebben a kategóriában győzni tudott. Michael B. Jordan díjazása sokakat meglepett, hiszen a legtöbben Timothée Chalamet győzelmére számítottak. Chalamet és a Marty Supreme azonban az idei díjkiosztó legnagyobb vesztesének tekinthető: a film egyetlen jelölését sem tudta aranyszobrocskára váltani, ráadásul Conan O’Brien, az idei gála műsorvezetője az ünnepségen szinte sportot űzött a fiatal színész kifigurázásából.
Persze Chalamet valamelyest maga is rászolgált a cikizésre egy napokkal korábbi nyilatkozatával. A színész a Texasi Egyetemen Matthew McConaughey-vel beszélgetve a mozi megőrzésének fontosságát hangsúlyozta, ám közben kijelentette, hogy a balett és az opera „ma már nem érdekel senkit”. Mondani sem kell, hogy a megjegyzés hatalmas port kavart, és számos művészt felháborított.
Meglepetésként könyvelhető el, és az Oscar történetében szintén először fordult elő, hogy a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában döntetlen született: a Two People Exchanging Saliva és a The Singers című rövidfilmek egyaránt díjat kaptak. Idén osztották ki először a legjobb szerepválogatónak (casting director) járó díjat is.
Az aranyszobrocskát Cassandra Kulukundis kapta az Egyik csata a másik után című filmben végzett munkájáért. A Bűnösöket végül ez az alkotás a legjobb film díjának megszerzésével is megelőzte. Az autoritarizmusról és az állampolgári ellenállásról szóló, a korunk társadalmi-politikai feszültségeire nyíltan reagáló film emellett elnyerte a legjobb rendező (Paul Thomas Anderson), a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb férfi mellékszereplő (Sean Penn), a legjobb casting, valamint a legjobb vágás díját is.
Oscar-történeti érdekességnek számít a K-Pop démonvadászok című egész estés animációs film betétdalának győzelme is. Ugyanis ez az első K-pop-szerzemény, amely aranyszobrocskát nyert. A dél-koreai alkotás ráadásul a legjobb egész estés animációs film díját is megszerezte.
Jessie Buckley a Hamnet című filmben nyújtott alakításáért érdemelte ki a legjobb női főszereplőnek járó díjat. A legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat pedig Amy Madigan vihette haza a Fegyverek című horror-drámában nyújtott alakításáért. Érdekesség, hogy Madigan legutóbb negyven évvel ezelőtt nyert Oscar-díjat a Még egy lehetőség című romantikus drámában nyújtott szerepéért.
James Cameron filmje, az Avatar: Tűz és hamu mindössze a legjobb vizuális effektekért járó díjat tudta megszerezni. A sci-fi produkció lényegében egy több mint egy évtizedes fejlesztési folyamat csúcspontja lett. Példának okán a film kedvéért egy hatalmas, mintegy 3,4 millió literes tartályt építettek, amely képes volt hullámokat és áramlatokat szimulálni. Emellett speciális kamerarendszereket és szoftvereket is kifejlesztettek, hogy minél élethűbb víz alatti jeleneteket tudjanak a vászonra varázsolni. A csúcstechnológia azonban nem jelentette azt, hogy a színészekre kevesebb munka hárult volna: a szereplőgárda szinte minden tagjának – köztük a hetvenes éveiben járó Sigourney Weavernek is – meg kellett tanulnia hosszú percekig visszatartani a lélegzetét, mivel a levegőbuborékok megzavarták volna a digitális rögzítést.
Az idei Oscar-gála szervezői idén is megfeledkeztek néhány tavaly elhunyt filmesről. A megreformált In Memoriam blokk több alkotónak külön szegmenst szentelt, ám James Van Der Beeket, Eric Dane-t vagy Brigitte Bardot-t meg sem említették. A becsületükre váljon viszont, hogy Tarr Béláról nem feledkeztek meg.
Az idei Oscar-gála tehát egyszerre hozott történelmi pillanatokat, meglepetéseket és néhány váratlan kudarcot is. Bár a show látványos nyitánnyal indult, végül inkább a megszokott hollywoodi forgatókönyv szerint zajlott le: néhány rekorddöntés, néhány politikai üzenet, néhány kínos pillanat és egy sor olyan díj, amelyről még sokáig vitatkoznak majd a filmrajongók.
A 98. Oscar-gála nyertesei
A legjobb film: Egyik csata a másik után
A legjobb rendező: Paul Thomas Anderson (Egyik csata a másik után)
A legjobb férfi főszereplő: Michael B. Jordan (Bűnösök)
A legjobb női főszereplő: Jessie Buckley (Hamnet)
A legjobb női mellékszereplő: Amy Madigan (Fegyverek)
A legjobb férfi mellékszereplő: Sean Penn (Egyik csata a másik után)
A legjobb adaptált forgatókönyv: Egyik csata a másik után (Paul Thomas Anderson)
A legjobb eredeti forgatókönyv: Bűnösök (Ryan Coogler)
A legjobb operatőri munka: Autumn Durald Arkapaw (Bűnösök)
A legjobb vágás: Egyik csata a másik után (Andy Jurgensen)
A legjobb eredeti filmzene: Bűnösök (Ludwig Göransson)
A legjobb eredeti betétdal: Golden (K-pop démonvadászok)
A legjobb casting: Cassandra Kulukundis (Egyik csata a másik után)
A legjobb hang: F1
A legjobb jelmez: Frankenstein
A legjobb látványtervezésért: Frankenstein
A legjobb smink és haj: Frankenstein
A legjobb vizuális effektek: Avatar: Tűz és hamu
A legjobb animációs film: K-pop démonvadászok
A legjobb animációs rövidfilm: The Girl Who Cried Pearls
A legjobb nemzetközi film: Érzelmi érték (Norvégia)
A legjobb rövidfilm: The Singers és Two People Exchanging Saliva
A legjobb dokumentumfilm: Senki tanár úr Putyin ellen
A legjobb rövid dokumentumfilm: All the Empty Rooms
Nyitókép: Jessie Buckley és Michael B. Jordan az Oscar-szobrocskával/Fotó: abc7.com



