A szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium diákjai, tanárai, munkatársai és a közösség tagjai a Hungarikum Liget vendégeiként kétnapos kiránduláson vettek részt a magyarországi Lakiteleken. A kirándulók november 22-én érkeztek meg a Bács-Kiskun vármegyei településre, ahol Hedrich Mátyás, a Hungarikum Liget munkatársa fogadta őket. Itt a diákok többek között megtekintették a Hungarikum Liget bemutatóját, a modern csillagnéző planetáriumot, a magyar kutatókat bemutató, Géniuszok útja címet viselő állandó kiállítást, a Szent István-kápolnát, a jurtákat és a Vaspatkó Lovardát, valamint felfrissülhettek a Gabriella Gyógy- és Strandfürdő medencéiben.
A diákok és a tanárok a Hungarikum Liget rendezvényházában részt vettek a Tiszaalpár 950 éves fennállása alkalmából szervezett ünnepségen. Megtekintették a néptáncosok és -énekesek fellépését, továbbá találkoztak Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével, a Hungarikum Liget elődjének, a Népligeti Főiskolának az alapítójával is, akinek köszönetet mondtunk ezért a lehetőségért.
A kirándulók Tiszakécskére is ellátogattak, ahol a vajdasági vendégeket a helyi római katolikus templomban Bobek Tamás plébános fogadta. Ezt követően a diákok a tiszakécskei kilátóról csodálhatták meg a Tiszát és az alföldi tájat.
A kirándulók november 23-án indultak vissza Szabadkára.
Nyitókép: Fotó: Paulinum


