A palicsi filmfesztiválon tekinthettük meg a Kaktuszember című filmet, amit Rudolf Olivér rendezett. Az alkotás tartalma szerint: Tibor azóta szerelmes Alízba, amióta a nő először bevitte a ruháit a tisztítóba. Kedd volt, esett az eső. Vizes haja rátapadt a homlokára. A férfi legszívesebben sosem mosná ki Alíz ruháit, mert azoknak orgona illata van…. A Kaktuszember egy melodráma, és az időskori szerelmet taglalja, kevesebb mint egy órában. A film főszereplői Tóth Károly és Kiss Mari. A palicsi filmfesztiválon Petrovits Genovéva producerrel beszélgettünk.
Mi fogott meg először a film kapcsán?
– A rendező kiléte, hiszen ismertem a korábbi alkotásait, ezelőtt is dolgoztunk együtt, így alig vártam, hogy elolvassam most mit talált ki, mivel rukkol ki. Amikor pedig a kezembe került a Kaktuszember szövege, teljesen elvarázsolt. Már a papíron látszódott, hogy ez egy ámulatba ejtő történet.
Fiatal rendezőről van szó, miért az idős kort érintő téma ragadta meg?
– Rudolf Olivér egy interjúban arról beszélt, hogy több idősebb ismerősétől is hallott abszurd történeteket egy férjről, aki leszaladt kenyérért és soha többé nem látták. Ezen annyira elképedt, hogy azt gondolta, erről készít filmet. A Kaktuszember női karaktere évtizedek óta egyedül él, mert a férje egyszer elment bevásárolni és soha nem tért vissza. A nő ettől megzavarodott, és azt képzeli, hogy a férj a kaktuszában él tovább.
A szomorú momentumain túl, a szerelmet hirdeti a film?
– A megnevezése melodráma három képben. A film nagy hangsúlyt fektet az érzelmekre. A helyzet tragikusságát adja, hogy Alíz egyedül marad és ebbe belebolondul, de ezen túlmenően egy szerelmi történetet is nyomon követhetünk, hiszen Tibor, a filmünk fő férfi karaktere, beleszeret ebbe a nőbe. Ez a szerelem ad varázslatosságot, játékosságot és némi melankolikusságot is ennek a drámának. Ami nekem fontos, hogy az emberi kapcsolatok, amiket bemutatunk, adjanak valamit a nézőknek. Ne csak felszínesen érintse meg őket, hanem a mélyére lássanak egy-egy kapcsolatnak.
Hogyan zajlott a forgatás?
– A filmet 2021-ben forgattuk, amikor még Covid volt, az idős szereplők miatt pedig ez külön megpróbáltatást jelentett. Fokozottan kellett egymásra figyelnünk, előfordult az is, hogy mindenki maszkban dolgozott. Valamennyire az könnyítette meg az egészet, hogy nyár volt.
Rudolf Péter népszerű színész, mennyire volt magától értetődő, hogy a fia, Olivér is filmes pályájára lép?
– Olivér zenei pályára készült, nagyon elhivatott volt, rengeteget gyakorolt, de sajnos történt valami a kezével és nem tudta folytatni a zenei karrierjét. Ezután fordult a filmezés felé, de a kezét érintő probléma időnként még előjön, amikor számítógépen ír. Olivérnek ezelőtt volt egy filmje, a Fonica M–120, amit a cannes-i filmfesztiválon vetítettek, ez is 2021-ben volt. Ez a diplomafilmje, és nemzetközi szinten a legfontosabb munkája. Ennek nyomába lépett a Kaktuszember, amit Olaszországban mutattak be, és díjat nyert Franciaországban. Emellett az Anyám, a szörny című filmen dolgoztunk együtt, amiből végül nem lett semmi, mert pont amikor pályáztunk volna, megváltozott az inkubátorprogram, változtak a szabályok, így nem folyamodhattunk támogatásért, hiába szavazta meg a zsűri a filmtervet. Az Anyám, a szörnnyel parkolópályára kerültünk, de közben kaptunk külföldi támogatást, és most már magyar támogatást is, úgyhogy februárban kezdjük el forgatni. Ez lesz Rudolf Olivér az első nagyjátékfilmje. Az alkotás Éváról szól, aki úgy érzi elvesztette a kontrollt a magánélete, a hétköznapjai felett, és ezt krízisként éli meg. Emiatt egy furcsa szörnymaszkban kezdi el tölteni a napjait, ami viszont kiborítja a környezetét. Erre az alkotásra még várni kell, de egy másik kis költségvetésű filmet sikerült nemrég útjára bocsájtani, Schwechtje Mihály, a férjem, Sünvadászat című filmjének februárban volt a bemutatója. Azóta fesztiválokon járja a világot, Kolozsváron és Hongkongban is vetítették, és megy tovább.
Hogyan lesz valakiből producer? Téged mi vonzott erre a pályára?
– A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatára jártam, az ottani barátimból pedig filmesek lettek. Hamar elkezdtem velük dolgozni az alkotásaikon, segítettem őket, mert érdekelt az, amit csinálnak. Annyira magával ragadott a körülöttem levők tehetsége, hogy azt gondoltam ezt segítenem kell, valamilyen módon részt venni benne. Az egyetemen franciául tanultam, és volt szerencsém Franciaországban élni és tanulni is. Művészeti képzésre jártam, és a produceri tanulmányaimat is ott kezdtem meg. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy Nyugat-Európában mit jelent kulturális menedzserként, producerként dolgozni a kultúrában. Ez egy löketet adott, és arra gondoltam, hogy itthon is ezzel szeretnék foglalkozni. Idehaza nem biztos, hogy meglett volna ez a löket, mert Magyarországon sokkal nehezebb ez a terep.
Először vagy Palicson?
– Igen és tényleg különleges ez a hely. Mintha arra lett volna kitalálva, hogy itt filmfesztivál legyen, vagy másmilyen művészeti rendezvény. Ez a környezet biztosan ad egy pluszt annak, amit itt szerveznek, legyen szó zenei vagy filmes eseményről. Nagyon tetszik a nyári színpados vetítés is, hangulatos a helyszín és ahogyan az emberek ott ülnek és nézik a filmeket.
Fontosnak tartod az európai filmek népszerűsítését, ahogyan azt ez a fesztivál is teszi?
– Szerintem az európai filmek azért készülnek, hogy az európaiak nézzék. Az amerikai filmek nagyobb teret és népszerűséget kapnak, ezért foglalkozni kellene azzal, hogy az európai filmek is eljussanak a nézőkhöz. Az ilyen filmfesztivál, mint a palicsi, ebben fontos szerepet játszik. Beszélgettem itt fiatalokkal, akiken érződött a lelkesedés, és annyira jó volt látni, hogy hat rájuk egy-egy történet. Ezt az érdeklődést nem szabad veszni hagyni, ezért is kellenek az ilyen események. Magyarországon a tavalyi év kiemelkedő volt a Demjén-film (Hogyan tudnék élni nélküled?) és a Futni mentem miatt, de alapvetően ott is az amerikai filmek produkálnak nagy nézettséget.
Nyitókép: Petrovits Genovéva Palicson (Fotó: Lukács Melinda)
