Herceg János akadémikus író, műfordító születésének 116. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést hétfőn a zombori Szent Rókus temetőben, az író síremlékénél.
Vasagyi Mária Szirmai-, Híd- és Herceg János- díjas író beszédében felidézte az akadémikus íróhoz fűződő szakmai és személyes jellegű emlékeit, felolvasta kapcsolódó írását a Kövecsek című, legutóbbi kötetéből. Egyebek mellett elhangzott:
„1970. Első népdalgyűjtő utamon ormótlan orsós magnóval a kiskőszegi partra lépek a kompról, fönt, az úton Herceg János áll. Merre tart ezzel a nehéz masinával, kérdezi, gyűjteni jöttem ide, Batinára, válaszolom. Fölkapja a magnetofont és elindul vele, megy, megy föl a hegyre, alig tudom követni, ismerek néhány jóhangú énekest, elvezetem hozzájuk, mondja, de egy nagy szurdok szájánál elfárad, leteszi a magnót, innen száz méternyire jobbra laknak a Mikledinék, ők sokácok, de magyarul is énekelnek, mondja, valamivel följebb Kocsis Éva nénit találja, vigyázzon, ő boszorkány hírében áll. Azt tudja ugye, hogy Kiss Lajos is itt kezdte a gyűjtést egészen fiatalon?”
Ezután tizenhét évig vállaltam a hétvégi népdalgyűjtő hálátlan, de gyönyörű munkáját, szüleim mellett egyedül Herceg János és a Budapestről időnként hazajáró Kiss Lajos bátorításával. Hálával emlékezem rájuk.
1975. A szlavóniai Szentlászlót járjuk mi hárman, a Dunatáj hetilap munkatársai, Herceg János, Zámbó Illés és én. Elborzadunk a kihalt utcák, rogyadozó, törött ablakú, gondozatlan, elhagyott házak, a fák lombját fojtogató semfűsemfa láttán. Ember, háziállat sehol. Így volt ez Kórógyon, Harasztin, a baranyai Bodolyán és mindahány faluban a Duna túloldalán. János bácsi, mit kellene tenni, hogy föléledjenek ezek az utcák? – kérdeztük. Lám, odaát, Bácskában pezseg a falvakban az élet. Örökítsék meg ezt, amit itt, és azt, amit otthon látnak, mert minden változik, hol jobbra, hol rosszabbra, maga, Illés, mindent fényképezzen le, Mari, maga mindent írjon meg, és ahonnan hangot hall, térjen be oda, és énekeltessen a magnójába, hogy az a szó és az az ének megmaradjon! – emelte ki visszaemlékezésében Vasagyi Mária.
L. Móger Tímea felolvasta Pusztai Lajos Herceg János van! (Tehetségünk mibenléte, 1991) című költeményét.
A vendégek, az író tisztelői elhelyezték az emlékezés virágait a síron. A Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Hajvert Ákos, az MNT Végrehajtó Bizottságának kulturális ügyekkel megbízott tagja, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség nevében Dudás Károly tiszteletbeli elnök és Sutus Áron elnök, a Forum Könyvkiadó Intézet képviseletében Antalovics Péter igazgató, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében Dubacz Éva és Kanizsai Tamás, a zombori Magyar Polgári Kaszinó nevében Szlákó József elnök, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület képviseletében Gellér Magdolna és Gellér Enikő, a Dunatáj Egyesülés nevében Péter István és Gellér Eszter koszorúzott.
Elhangzott továbbá, hogy a Herceg János Irodalmi Díj idei kitüntetettje dr. Mák Ferenc irodalomtörténész, művelődéskutató, bibliográfus és publicista.
A szervező, a Dunatáj Egyesülés elnöke, Péter István köszönte meg a jelenlétet a megemlékezésen.
Nyitókép: Vasagyi Mária (Limburger Georgina felvétele)
