2025. december 3., szerda

A parlament elfogadta a Vezérkarról szóló törvény autentikus értelmezését

A köztársasági parlament ma elfogadta a belgrádi Miloš fejedelem, Masaryk, Birčanin és Resava utcák közötti terület revitalizációját és fejlesztését szabályozó törvény 9. cikkelyéhez kapcsolódó Autentikus értelmezést, amit a Szerb Haladó Párt (SZHP) javasolt.

Az Autentikus értelmezés mellett 140 képviselő szavazott, míg 30 szavazott ellene.

A nemrég elfogadott, a Vezérkari épületekre vonatkozó lex specialis 9. cikkelye előírja, hogy semmissé kell nyilvánítani azt a döntést, amely a Szerbia és Montenegró Hadseregének vezérkari épületeit, valamint a védelmi minisztérium belgrádi épületeit kulturális emlékművé nyilvánította. A rendelkezés kimondja, hogy az adott helyszínen található épületek nem szerezték meg és nem is rendelkeznek kulturális örökségi státusszal.

Az ellenzék a vita során ellenezte az Autentikus értelmezés elfogadását, mivel szerintük új elemeket vezet be a lex specialis-ba, amely amúgy is a Vezérkari épületek komplexumának lebontását irányozza elő.

Az Autentikus értelmezés alapján, ahogyan arra az ellenzék rámutatott, hogy a kulturális örökségi védelmet többek között a következő objektumoktól kellene megvonni: Milošev amamtól, a Vaznesenje-templomtól, a Munkáskamara székházától, a Manjež épületeitől, a Diák Kulturális Központtól, a régi Vezérkar épületétől, a 7. gyalogezred laktanyájától, a Najdanov-háztól, a Tiszti Otthontól, valamint a szerb kormány és a külügyminisztérium épületeitől, továbbá a Nestorović-ház környékétől és maga a Nikola Dobrović Vezérkari épületétől is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az ellenzék a vita során ellenezte az Autentikus értelmezés elfogadását, mivel szerintük új elemeket vezet be a lex specialis-ba (Fotó: Beta)