2024. május 9., csütörtök

Pillanatképek a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójáról

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI. Találkozóját csütörtök este a házigazda, azaz a temerini Jáccunk Trupp színtársulat előadása nyitotta meg. Temerin magasra tette a lécet, hiszen a tavalyi szemléről elhozta a fődíjat, így idén először szervezhették meg a találkozót. Ez alkalommal László Sándor rendezésében Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját vitték színre. A társadalom peremén élőkről, a kiszolgáltatottságról, a nyomorról, megbicsaklott sorsokról, és a hitről szóló darabot vastapssal jutalmazta a közönség.

– Idén valami igazán komoly dologgal készültünk. Úgy gondoltuk, ha már minket ért a megtiszteltetés, és házigazdái lehetünk az eseménynek, illő lenne egy nagyobb horderejű darabot bemutatnunk. Így Gorkij drámáját választottuk. Belevágtunk, mert jó szerepek és lehetőségek vannak a színdarabban. A társulat nagy létszámú, idősebb tagjaink is vannak és nem szerettem volna, ha valakinek esetleg nem jut szerep. Ilyen szempontból is alkalmasnak találtam a művet. Másrészről pedig a színdarab nagyon meg tud szólalni a mában. A 21. században azt várnánk, hogy ne legyenek melegedők, ne kelljen ételt osztani a rászorulóknak, de egyre több melegedőd kell megnyitni, egyre több segélyt kell osztani, így aktuálisnak érzem a témát – mondta László Sándor, a színdarab rendezője.

A házigazdát követően pénteken a szabadkai Fabula Rasa Színjátszó Grund lépett színpadra, Jean Cocteau Vásott Kölykök című drámáját dolgozták fel. A színdarabot Budinčević Krisztián, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja rendezte, aki korábban maga is a Színjátszó Grund tagja volt, most viszont először próbálhatta ki magát rendezőként.

– Fontos volt számomra, hogy mindenki egy kicsit komolyabb szerepet kapjon, ezért esett a választás erre a műre. Egészen mély dolgokig elmegy a történet. Sok minden történik a drámában, ami a fiatal színjátszókkal még nem történt meg, ezért nem feltétlenül tudnak visszanyúlni saját élményekhez. Ennek ellenére sokat beszélgettünk, és tudják, mit játszanak. Úgy vélem, nagyon szépen megugrották a feladatot – nyilatkozta a színdarab kapcsán Budinčević Krisztián.

Szombaton a Színes Szilánkok Diákszínpad mutatkozott be a Tenger a lélekben című kortárs előadásával. A Figura Terézia által színpadra állított színdarab a kortárs erőszakra hívja fel a közönség figyelmét, akik rendhagyó módon a színpadon foglaltak helyet.

– Manapság nagyon aktuális a téma, hiszen nem lehet eleget foglalkozni a problémával. Mindenképpen meg kell említeni ezeket a gondokat és a durvább történéseket is. A színdarabunk pedig konkrét helyzetekkel szembesíti a nézőket – mondta Forró Dániel, a színdarab szereplője.

Ma 19 órakor a Palicsi Színjátszó Grund előadásában Hajdú TamásBaráth AttilaPámer CsillaMácsai Endre Kreón, avagy ellenében a szélnek című drámájának színpadi változatát nézheti meg a közönség. Szerdán 18 órakor a nagykikindai József Attila Színtársulat Fernando Arrabal Tábori piknik című művét mutatja be. Ezt követően, 20 órakor  Moliére A tudós nők című vígjátékát tekintheti meg a közönség a topolyai Mara Amatőr Színház előadásában. Csütörtökön 16 órakor a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja (Muzslya) bemutatja Győry Domonkos A szivaros című produkcióját. Ezt követően, 17.30-tól a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja előadásában a közönség megtekintheti Karinthy Frigyes A bűvös szék című komédiáját, az estet – 20 órától –  pedig a kupuszinai Sturcz József színjátszó csoport zárja Nóti Károly és Fényes Szabolcs Nyitott ablak című művéből készült produkciójával. Az előadásokat a temerini színházteremben tekinthetik meg az érdeklődők, a belépés minden produkcióra díjmentes.