2024. október 13., vasárnap
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

A vajdasági magyar közösség küzdelmeiről

Bemutatták Dudás Károly író, publicista, a Hét Nap volt főszerkesztője Magyar utak című könyvét Palicson

Csütörtökön a palicsi Magyar Művelődési Központban mutatták be Dudás Károly író, publicista, a Hét Nap volt főszerkesztője Magyar utak című könyvét. A kiadvány a vajdasági magyar közösség vívódásairól, küzdelmeiről szól. Témái az anyanyelv, a megmaradás, az értelmiségiek szerepvállalása, a közösség iránt vállalt kötelezettség köré fűződnek, miközben megismerhetjük azokat a művészeket, alkotókat vagy inkább barátokat, akik Dudás Károly mellett az általa bejárt út részesei voltak, de az is kiderülhet az olvasó számára, hogy az író miként vélekedik az értelmiség feladatairól a kisebbségi létben. A szövegek mintegy negyed évszázadot ölelnek át, a ’90-es évektől a 2010-es évek közepéig. A könyv a Hét Nap Lapkiadó Kft. kiadásában jelent meg a lapkiadó 75 éves fennállása alkalmából.

A rendezvényen Nágel János, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai képviselőjelöltje, a VMSZ palicsi helyi szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gyivánovity Dániel, a párt szabadkai képviselőjelöltje mondott beszédet.

A könyvben felölelt periódust, mint ahogy az egész történelmünket, a sorsdöntő pillanatok határozták meg. Az egyik ilyen sorsdöntő pillanata, amiben a VMSZ-nek és megboldogult Pásztor István elnök úrnak elévülhetetlen történelmi szerepe van, az a szerb–magyar történelmi megbékélés, és most szintén egy hasonló horderejű történelmi pillanathoz közeledünk június 2-án, amikor is önkormányzati választások lesznek Szabadkán és a többi vajdasági önkormányzatban is. Fő célkitűzésünk a helyi közösségek arányos fejlesztése, Palics építészeti és kulturális örökségének megóvása, valamint Palics visszahelyezése az európai, vagy a világ turisztikai térképére. Június 2-án erről is dönteni fogunk – hangsúlyozta Gyivánovity Dániel.

A köszöntő beszédek után a Magyar Örökség-díjas íróval Tóth Lívia újságíró, a Hét Nap fő- és felelős szerkesztője beszélgetett. A sorrendben 11. könyvéről szólva Dudás Károly többek között elmondta, hogy a Magyar utak vezércikkeket vagy vezércikkszerű írásokat tartalmaz.

– Aki nem ismeri Délvidéket, Vajdaságot, a vajdasági magyarokat, ebből a könyvből sok információt megtudhat. Ugyanakkor megismerheti – az én megítélésem szerint – milyen úton kellene járnunk itt, a Délvidéken ahhoz, hogy megmaradjunk. Németh László foglalkozott a legtöbbet a nagy magyar írók közül a kisebbségi léttel, helyzettel. Arról beszélt, hogy a kisebbségi sorsban az értelmiségnek kulcsszerepe van. Azt mondta, a kisebbségi helyzetben az embernek mindent fel kell adni, és a közösség útját kell járni, ez a magyar út. A könyvem éppen arról szól, hogy a kisebbségi létben mi, vajdasági magyarok hogyan próbáltuk a ’70-es évektől összekapaszkodva a társakkal, harcostársakkal előresegíteni, felemelni az itteni magyar közösséget, vagy megtartani a művelődési életünket – emelte ki Dudás Károly.

– Ezek vezércikkek a közösség legnehezebb pillanataiban születtek. A '90-es években, amikor a délszláv testvérháború zajlott, erőszakkal vitték a fiainkat, testvéreinket katonának a frontra. Ebben a kihívásokkal teli helyzetben pedig próbált az ember lelket önteni a közösségbe. Egy-egy írás talán bátorítást adott a lét peremére sodródott embereknek, hiszen segélykiáltás is volt benne, és talán kiútkeresés is – fogalmazott az író.

A rendezvényen mások mellett jelen voltak a VMSZ politikusai, a Magyar Nemzeti Tanács és az önkormányzat képviselői, valamint a környező helyi közösségek és egyesületek vezetői, tagjai.

Nyitókép: Tóth Lívia és Dudás Károly (Dér Dianna felvétele)