2024. május 9., csütörtök

Öntevékeny színjátszóink Nagykikindán

Péntektől 16 amatőr társulat előadását láthatja a közönség

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület örömmel ad hírt arról, hogy holnap, pénteken útjára indul a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVIII. Találkozója. Mint azt jól tudják, idén Nagykikinda látja vendégül április 5-e és 14-e között a vajdasági öntevékeny színjátszó csoportokat – olvasható a hozzánk elküldött tájékoztatóban.

Az április 5-ei nyitóünnepség első programja az Akkor és most – az Egység Művelődési Egyesület szakosztályai című kiállítás megnyitója lesz, amely 18 órakor kezdődik az Egység Művelődési Egyesület Kossuth Termében.

A nyitó rendezvény a színházteremben ünnepi beszédekkel folytatódik, majd bemutatkozik a nagykikindai József Attila Színtársulat Schwajda György Himnusz című drámájával, melynek rendezője Király Sándor.

Az előadást a zsűri értékelése követi, a kerekasztal-beszélgetés továbbra is mindenki számára nyitott.

A Színjátszó Találkozó művészeti szakbizottságának tagjai az idei évben: 

Brestyánszki Boros Rozi, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának dramaturgja, drámaíró, Lőrinc Tímea, az újvidéki Művészeti Akadémia beszédtanára, Pataki-gyűrű díjas színművész és Magyar Zsófia, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színművésze.

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVIII. Találkozójára 16 társulat nevezett be: a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata, a Palics Magyar Művelődési Egyesület Palicsi Színjátszó Grundja két előadással, a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Fabula Rasa Színjátszó Grundja, az Újvidéki Magyar Művelődési és Művészeti Központ Színes Szilánkok Diákszínpada, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház, a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Jáccunk Truppja, a zentai KEX, a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József színjátszó csoportja, a bezdáni Helyi Művelődési Közösség Dr. Pfaff Mihály színjátszó csoportja, a topolyai Mara Amatőr Színház. Kisebb kihagyás után ismét a Találkozó színpadán köszönthetjük: a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület színjátszó csoportját és a magyarkanizsai Gondolat–Jel Társulatot. Két új társulatot is köszönthetünk rendezvényünkön: Topolya Község Művelődési Házának Fosszilis Mosolycsalók csapatát és a csonoplyai Mindenszentek Plébánia Ifjúsági csoportját – olvasható a tájékoztatóban.

A Találkozó továbbra sincs Súgó nélkül: az idén is naponta jelenik majd meg a zsűrizéseket, érdekességeket, híreket, a csapatokkal és a rendezvénnyel kapcsolatos minden fontos információt tartalmazó napi közlöny. Online a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján (http://vmmi.org/) is követhetnek minket.

S követhetnek bennünket a Facebookon is: 

https://www.facebook.com/vmaszt/

Rendezvényünk április 14-én a díjkiosztó ünnepséggel és a Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátékával zárul – a nagysikerű De mi lett a nővel? című előadást láthatja az ünneplő közönség a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület színháztermében.

A találkozónak két fődíja van: a Pataki László-díj a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért és a Bambach Róbert-díj a legjobb alternatív/új formákat kereső előadásért.

A találkozó további díjai: Garay Béla-díj a közösségteremtő tevékenységért; Faragó Árpád-díj a közösségmegtartó tevékenységért (a díjat 2023 óta osztja ki a zsűri); Szilágyi László-díj a legjobb férfi főszereplőnek; Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek; Nagy István-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának; Magyari Piri-díj a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának; Szántó Róbert-díj a legszebb színpadi beszédért; Közönségdíj és számos különdíj.

Az idei Találkozó plakátja Mészáros Júlia grafikusművész alkotása.

A díjakat képező képzőművészeti alkotásokat pedig Butterer Kiss Márta nagykikindai születésű képzőművésznek, nyugalmazott művészeti tanárnak köszönhetjük!

A további arculati elemekért Pál Anikó felel majd, a Súgó napi közlöny szerkesztéséért egy jó hangulatú csapattal egyetemben pedig Virág Kiss Anita és Csuvárdity Tamara.

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű országos rendezvénye, egyúttal a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Magyar Nemzeti Tanács nemzeti jelentőségű rendezvénye – áll a tájékoztatóban.