2024. május 9., csütörtök

A Talentum táncosai is fellépnek

Kárpát-medencei néptáncosok, népzenészek seregszemléjét tartják a hétvégén Lakiteleken

Kárpát-medencei magyar hagyománytisztelő néptáncegyüttesek, népzenekarok, kézművesek, őstermelők és alkotóművészek találkozóját tartják péntektől vasárnapig Lakiteleken, a Kárpátia Rendezvényházban.

Az első alkalommal megszervezett Élő Hagyományunk Kösöntyű Találkozója elnevezésű rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja, a találkozó fővédnöke elmondta: a lakiteleki Hungarikum Ligetben a Himnusz születésnapját egy tíznapos rendezvénysorozattal ünneplik, melynek a hétvégi, háromnapos esemény lesz a zárórendezvénye.

A találkozóra a Kárpát-medence különböző részeiből, többek között Erdélyből, Felvidékről és Délvidékről mintegy 800 néptáncos, 18 felnőtt- és 14 ifjúsági néptáncos csoport, valamint 7 zenekar érkezik.

A találkozó nem verseny, hanem kapcsolaterősítő találkozás lesz a néptáncosok között – emelte ki Lezsák Sándor. Vajdaságból a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület 2 tánccsoportja vesz részt a lakiteleki rendezvényen.

Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója, a Kösöntyű Néptánccsoport vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy rengeteg néptánccsoportot és hagyományőrző idős embert hívtak meg a Kárpát-medencéből, többek között Szászcsávásról, Vajdaszentiványról, Székelykeresztúrról, valamint a Csángóföldről is, akik hasonlóan gondolkodnak népzenéről, néptáncról, hagyományról és ennek a közösségben való megjelenítéséről.

A kösöntyű szó a találkozó nevében is megtalálható, ez egy, a 14. század vége óta használatos, nemesfém alapból készült, drágakövekkel ékesített dísztű, amely akkor még a gombok helyett fogta össze a ruhákat, a felöltőket – emlékeztetett Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, hozzátéve, hogy a hétvégi találkozó is össze kívánja fogni, kapcsolni a magyar népzenész közösséget.

A lakiteleki Kárpátia Rendezvényházba 1500 vendéget várnak a három nap alatt, a programok ingyenesek lesznek – fűzte hozzá a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója.

A találkozó részletes programja a www.nepfolakitelek.hu weboldalon található meg.