2024. május 9., csütörtök

Egy doroszlói asszony ecsetvonásai

Szabadkán, a Vajdasági Magyar Folklórközpontban a hét elején zárult a majdnem egy hónapon át megtekinthető kiállítás, amely az Egy doroszlói asszony ecsetvonásai… címet viselte és Novák Ilona amatőr festő alkotásait tárta közönség elé.

Nagy István, a Folklórközpont szakmai tanácsadója az önálló kiállításról az alábbiakat nyilatkozta:

– A Vajdasági Magyar Folklórközpont általában a népművészettel kapcsolatos tevékenységeket műveli, idestova harminc éve. Mindemellett azokban a közösségekben, ahol jelen van, más egyéb értékes dolog is zajlik. Ennek apropóján tavaly a doroszlói Csibili banda nevű, egykori zenekarnak próbáltunk kis emléket állítani. Idén pedig arra gondoltunk, hogy a közösségben alkotó naiv festőkre volna érdemes felhívni a figyelmet. Doroszlóval foglalkozunk legtöbbet és ebből kifolyólag jött az ötlet, hogy mivel a települést a kegyhely, a Szentkút és a népviselet miatt sokan ismerik, erről az oldaláról viszont nem, tehát próbáljuk meg a helyi Novák Ilona figyelemre méltó alkotótevékenységét reflektorfénybe állítani. Azt gondolom szép, gazdag kiállítás sikeredett. Főleg a festménytulajdonosoktól, Zomborból, Bácskertesről-Kupuszináról, Doroszlóról, Magyarországról, továbbá magától az alkotótól gyűjtöttük össze a képeket.

November 19-én Molnár Imre rajztanár, grafikus nyitotta meg a kiállítást. A nagyközönségnek beszélt a naiv festészetről, festőkről, közelebb hozta az érdeklődőkhöz a témakört.

Az alkotó, Novák Ilona elmesélte, úgy került kapcsolatba a festészettel, hogy sokat meszelt, pingált a faluban, és később próbálkozott köcsögöt, tányért, vázát is festeni. Ebben egyre sikeresebb volt, minél több megrendelése érkezett, majd felbátorodott és előkerült a vászon, az olajfesték. Így nemsokára Nyugat-Európába, Amerikába, Ausztráliába, mindenhova vitték, vették a képeit.   

– Nagyon örültem a kiállítás lehetőségének. Megtiszteltek a szakmai méltatóm dicsérő szavai is. A tájképek és csendéletek arattak legnagyobb sikert. Mindezeket már megvan harminc éve is, hogy festettem. Kezdetben, amikor beköltöztünk az új otthonunkba magamnak készültek a képek, a házunk díszeként – hallottuk Novák Ilona naiv festőtől.  

A kiállítás a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.

Nyitókép: Csendéletek, L. Móger Tímea