2024. május 9., csütörtök

Megóvni az elfeledéstől

Kiállítással ünnepelte meg első tárlatának 75. évfordulóját a Szabadkai Városi Múzeum

Válogatás a Szabadkai Városi Múzeum szerzeményeiből 2014 – 2023 címmel nyílt meg csütörtök este a múzeumban egy szép és sokszínű kiállítás, amelyen igazán sok a látnivaló, hiszen múzeumunk mind a hat osztálya bemutatkozik rajta. A Szabadkai Városi Múzeum legutóbb kilenc éve állított fel hasonló jellegű tárlatot, a közönség akkor kaphatott betekintést a múzeum gyűjteményébe, illetve tekinthetett meg egy válogatást azokból a tárgyakból, amelyek ajándékozás, vásárlás, ásatás vagy más úton jutottak a múzeumba. Ennél fogva a mostani kiállítás az elmúlt csaknem tíz évre fókuszál, úgymond az elmúlt évek akvizíciós termését mutatja be. Ahogyan azt megtudhattuk, a Szabadkai Városi Múzeum első tárlatát 75 évvel ezelőtt, 1948. november 29-én tartották meg, így ez a kiállítás egyrészt e jubileum megünneplése is.

A kiállításon sok érdekes tárgyat láthatunk, régi lámpát, gramofont, csokipapírt, könyveket, képzőművészeti alkotásokat, koponyagyűjteményt, tojásgyűjteményt, afrikai műtárgyakat, és így tovább, amelyek a régészeti, a történelmi, a néprajzi, a természettudományi, a művészeti osztályok és a szakkönyvtár részét képezik. A kiállítást részeiben a tárlat kurátorai, Slađana Aleksić, Neda Dimovski, Hicsik Dóra, Kubičković Ákos, Kajdocsi Lovász Gabriella, Ninkov K. Olga, Papp Árpád és Ljubica Vuković Dulić mutatták be, akik külön kiemelték azokat is, akik a múzeumnak adományoztak vagy ajándékoztak, értékes vagy a múltunk szempontjából jelentős tárgyakat, alkotásokat. A bemutatott tárgyak többsége nem került még nyilvánosság elé, némelyek pedig megtekinthetőek vagy láthatóak voltak más kiállítások alkalmával.

A tárlat célja, hogy rávilágítson a gyűjtemények formálásának, folyamatos gyarapításának és megőrzésének a fontosságára. A kiállítást Ninkov K. Olga nyitotta meg:

– Évről évre több és több érdekes tárgy birtokába jutunk. Hely híján ezeknek csak egy töredékét mutathatjuk be ezen a kiállításon, de a készülő katalógus bővebb betekintést nyújt majd az elmúlt évek szerzeményeibe. Minden kurátor arra törekedett, hogy érdekes tárgyak által mutassa be, hogy mi mindennel gyarapodott a múzeum gyűjteménye. Leginkább olyan tárgyakat választottak, amelyek ajándékozás vagy vásárlás útján jutottak hozzánk, ugyanakkor pedig az adott osztályt is képviselik. A kurátoraink gyakran járnak terepre, és ilyenkor mérik fel azt is, hogy mely tárgyak kaphatnak helyet a múzeumban. Nem tudunk épp mindent elfogadni, de valamikor mi is meglepődünk, hogy milyen nagyszerű tárgyakat kapunk. Egyik ilyen például egy egészen egyedi tojásgyűjtemény, a másik pedig például a Pionir édességgyár csokipapírja 1957-ből, amely egyrészt a kor dizájndivatja miatt érdekes, másrészt pedig Szabadka múltjának a része. A tárlatunk célja az is, hogy felkeltsük a polgáraink figyelmét arra, hogy sok minden lehet muzeális érték, járjanak nyitott szemmel és gondolkodjanak el, mielőtt valami régiséget kidobnának. A régi tárgyak fontosak a kollektív emlékezés szempontjából is, úgy tartom, hogy a kollekcióink a múzeumunk lelke. A gond csak az, hogy a gyűjteményünk gyarapításával mind nagyobb szükség mutatkozik a több és nagyobb helyre, ahol szakszerűen tudjuk tárolni a tárgyakat – tudtuk meg Ninkov K. Olgától.

 

Nyitókép: A kiállítást Ninkov K. Olga nyitotta meg, fotó: Lukács Melinda