2024. május 9., csütörtök

Világhírű előadók Magyarkanizsán

Dobozy Borbála csembalóestje

Szombaton 19 órai kezdettel Magyarkanizsán, a Regionális Kreatív Műhely próbatermében Dobozy Borbála csembalóművész ad koncertet.

A művésznő felsőfokú csembalótanulmányait a világhírű Zuzana Růžičková vezetésével a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán kezdte, majd a prágai Zeneakadémián folytatta nála, ahol kitüntetéssel diplomázott. A következő években a historikus előadói gyakorlatot tanulmányozta: először a salzburgi Mozarteumban Liselotte Brändle, Nikolaus Harnoncourt és Johann Sonnleitner irányításával.

Dobozy Borbála művészi tevékenysége középpontjában Johann Sebastian Bach életműve áll: szinte minden csembalóra írt kompozícióját eljátszotta, beleértve összes zenekari és kamaraművét is.

Emellett előszeretettel tűzi műsorára alig ismert, vagy teljesen elfelejtett mesterek zenéjét (G.Th. Muffat, J. A. Benda, Chr. Schaffrath). Repertoárja szinte az egész csembalóirodalmat felöleli, beleértve a 20. századi és a kortárs zenét is. Több magyar zeneszerző – Arányi-Aschner György, Balázs Árpád, Hidas Frigyes és Hollós Máté.

Szervező: Regionális Kreatív Műhely, Magyarkanizsa és a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, a szegedi Bartók Béla Művészeti Kar, a szegedi Bartók Béla Művészeti Kart Támogató Alapítvány segítségével.

Az est a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre.

A belépés díjtalan,a helyfoglalás ajánlott: 024-4879-200 (délelőtt).