2024. május 9., csütörtök

Ótos Annabella fotója első helyezést ért el

Az idén 28. alkalommal tartották meg az Inverter nemzetközi riport- és médiafesztivált. A rendezvény célja bemutatni az újságírói szakma legmagasabb értékeit, a kritikai gondolkodás megerősítése, illetve a társadalmi változások bemutatása. A fesztivál fotószekciója győztesének Ótos Annabella újvidéki fotós Első találkozás Viviannal című fotóját választották. A fiatal fotós szombaton elkérzékenyülve vette át az első helyezésért járó díjat.

 

Fotó: Vanja Piroški

Fotó: Vanja Piroški

– Januárban örökítettem meg a születés pillanatait egy fotósorozatottal. Ennek a sorozatnak egy darabját küldtem be a versenyre, de nem gondoltam, hogy a legjobbak közé sorolják. Nagyon meghatódtam, mikor megtudtam az eredményt, de jólesett, hogy felismerték a fotó mögött rejlő munkát, a nehézségeket és szépségeket – mondta Ótos Annabella, aki külön örül annak, hogy ezek a képei eljutottak a szélesebb közönséghez is.

Nyitókép: Vanja Piroški