Popper Péter Jézus történeti személyéről tartott egyéni hangú előadást Szabadkán, néhány nappal karácsony előtt. Nemcsak a karácsonyra való tekintettel kényes ez a téma, szellemi bátorság kell ahhoz, hogy azokban a kérdésekben, melyeket a vallásra, pontosan fogalmazva a kereszténységre tartozónak tekintünk, egyéni, nem a fővonalba tartozó véleményt fogalmazzon meg valaki. Ha Popper Péterről van szó, akkor nem lep meg bennünket, hogy rendelkezik ezzel a merészséggel. Sőt, aki már hallgatta, olvasta őt, az talán el is várja ezt tőle.
Sűrű programot terveztek be a szervezők. Az előadást követően, mihelyt befejezte a dedikációt, Popper Péternek azonnal tovább kellett mennie, már várták a helyi televízióban. E-mailben sikerült elkészíteni vele az interjút. A kérdéseimre kapott, lényegre törő, rövid válaszok az írót tükrözik vissza.
Még ott Szabadkán föltettem a kérdést, hogy Ön személyesen minek tartja Jézust. Azt válaszolta, elképzelhető, hogy Messiás volt. Milyen értelemben gondolta ezt?
- A Messiás nem elég. Olyan ember, nép is kell, amelyik hagyja magát megváltani. Jézus Dávid fia Messiás volt, tehát a szellemi, szemben a József fia Messiással, aki a világi megváltó. Jézus megváltása szerintem abban áll, hogy a görög-római kultúrában az ember már nem tudott kiszabadulni az anyag fogságából, megállt a reinkarnációs folyamat. Jézus megváltotta az emberiséget az anyag rabságából.
Van egy teológiai nézet, mely megkülönbözteti egymástól a történeti Jézust és a hit Jézusát. Mit gondol, ellentmondásban van az egyik a másikkal?
- Ha kinyilatkoztatott szövegnek fogja fel, akkor érinthetetlen az evangéliumi történet Jézusról. Történeti anyagként úgy értelmezi, ahogy akarja. Miért ne lehetne a kettőt összeegyeztetni? Jézus megszületésével belépett az idő és tér világába, embersorsot vállalt, tehát története is van, ami nem cáfolja istenségét.
Öntől olvastam az Istenek órájában, hogy akkor igazán hatásos az ünneplés, ha az nemcsak emlékezés, hanem az ünnepelt esemény újbóli fölelevenítése. A karácsony kapcsán hogyan történhet meg az újrafölelevenítés?
- Az Ünnep mítosz, tehát téren és időn kívüli, örök. Az Ég üzenete. Az ember kultusszal válaszol rá. Ha mindezt komolyan veszi, akkor van kultúrája. Különben barbár. Vagyis Jézus minden karácsonykor megszületik, és minden húsvétkor feltámad. A zsidók mindig kivonulnak Egyiptomból stb. Ezt kell átérezni. A Hággáda - könyv, melynek segítségével széder estén szertartásosan elmesélik az Egyiptomból való kivonulást (szerző megj.) - azt írja: Ne úgy ülj a széder estén, mint aki egy régi eseményre emlékezik, hanem éld át, hogy te vagy az a rabszolga, aki ma éjjel kivonul a szabadságba.
Említette, hogy összehasonlító valláspszichológiával foglalkozik. Mit takar ez a tudományág?
- Eliade szerint nem volt még kultúra ezotéria nélkül. Tehát van egy legbelső igény az emberen túlihoz tartozásra. Ezt a vallások más időben, más szavakkal, más ideológiákkal fogalmazzák meg, de végül mindig ugyanarról beszélnek. Mint ahogy sokféle ösvény vezet fel egy hegyre, de a csúcs ugyanaz. Az összehasonlító pszichológia az azonosságokat és a különbségeket vizsgálja, s ezeknek okát.
Nemrég volt karácsony, amely a család ünnepeként ismert. A mai atomizálódott és elszemélytelenedő korban képes a család intézménye alkalmazkodni a változó világhoz?
- A család szerintem örök, mert az embernek lelkileg szüksége van a kis intim közösségekre. De szociális funkciója, kohéziója, érzelmi struktúrája társadalmi hatásokra mindig változik.
Fotó: Popper Péter
Fotó: Molnár Edvárd
