Kedden este még együtt hallgattuk a Pro Musica énekkar hangversenyét, másnap reggelre pedig már halott volt. Nagyon lesújtott bennünket Gyurka halálának híre, hiszen látszólag semmi baja sem volt. Csütörtökön, május 30-án kísértük ki utolsó útjára.
A nap vidáman sütött, mi pedig szomorúan gyülekeztünk a koporsó körül. Egyszer csak megérkezett a pap, s elkezdődött a szokásos szertartás. Amíg ő a már sokszor hallott szöveget mondta, az én gondolataim – bevallom – elkalandoztak kissé. Néztem az embereket, s azon gondolkoztam, vajon kinek mi járhat az eszében. Kinek hogyan él emlékezetében a díszes koporsó foglya?
Én még középiskolás korából ismertem, hiszen csak két évvel volt fiatalabb nálamnál, s a zeneiskola zenekarában együtt muzsikáltunk. Ő volt a szabadkai zeneiskola egyetlen fagottistája s egyben az első is, aki az akkor már majd száz éve működő intézményben ezen a hangszeren végzett. Tanulmányait a belgrádi zeneakadémián folytatta Božidar Tumpej osztályában. Mindig kitűnő tanuló volt.
Nagy örömet jelentett, hogy visszajött – noha Belgrádban nagyon marasztalták –, és 1971 őszén elfoglalta az évek óta üresen álló fagott-tanári állást. Lelkiismeretes pedagógus volt, amit számtalan tanítványa tanúsíthat. Kitűnő fagottistákat nevelt – néhány oboistát is –, és számtalan gyermekkel ismertette meg a furulyán (Blockflötén) való játszás fortélyait. Kamarazenét is tanított.
Én elsősorban fagottművészként ismertem. Számos alkalommal hallottam hangversenyezni, a Szabadkai Filharmóniában pedig évtizedekig együtt játszottunk. Őrzök egy fényképet, amelyen Lévai Mátyással és Szabó Edével együtt muzsikálnak. Fagott volt a hangszere, de zongorázni is olyan szinten tudott, hogy a növendékeit leginkább saját maga kísérte. Mindemellett hosszú éveken át énekelt a szabadkai Pro Musica kamarakórusban. Tehát sokoldalú és jól képzett muzsikus volt.
Mégis talán a legtöbben mint zongorahangolót ismerték. Éles hallású és ügyes kezű ember lévén ezt a mesterséget is kitanulta, s ő lett Szabadka és környéke zongoráinak legmegbízhatóbb doktora.
Sokak emlékében fog élni sudár termete – fiatal korában testépítéssel is foglalkozott –, sajátságos humora. Keveset beszélt, de annak a kevésnek mindig volt veleje.
Amikor gondolataimban idáig jutottam, a pap éppen akkor mondta, hogy gyászolja neje, két lánya, vejei, unokája… Hát igen, tudtommal boldog családi életet élt. Alig két éve, hogy nyugdíjazták – nagyon hiányzott neki a tanítás –, így hát nem sokáig élvezhette a nyugdíjaséveket. De hát neki ez volt megírva…
Időközben Barlay Edit, a zeneiskola igazgatónője is elrebegett néhány búcsúszót, s mi elindultunk Gyuri végső nyughelye felé. Még egy utolsó imádság, és a sír elnyelte a csontszínű koporsót, rajta az aranybetűs felirattal:
OLÁH GYÖRGY, ÉLT 68 ÉVET
Sit tibi terra levis!
Legyen neked könnyű a föld!
Kishegyesen született, Szabadkán élt és halt meg, s a Rókus temetőben alussza örök álmát.
