Gyertyaszentelő Boldogasszony napján 94 éves korában meghalt Czérna Miklós, a vajdasági magyarság Népművészet Mestere címmel rendelkező mesemondója. Igazi történetmondó ember volt, a tréfás mesék, mondák és az igaz történetek kiváló előadója, aki a közösségét a hagyományos történetmondói technikák alkalmazásával szórakoztatta. Tájszólásban elmondott történeteit, meséit a magyar folklór hagyományos elbeszélő és mesemondó stílusának eszközeivel adta elő. Repertoárja a „klasszikus” mesei műfajok (állatmese, legendamese, novellamese) mellett hiedelemmondából, rövid, csattanós anekdotákból, trufákból, katonatörténetetekből és egyéb igaz történetekből állt. Azok közé a nagy tudású parasztemberek közé tartozott, akik kiváló memóriával voltak megáldva. Nagyon jól emlékezett a gyermekkorára, az akkori életmódra, a népszokásokra. Ismerte a múltját. Fogékony volt a történelmi eseményekre. Emlékezett az őseinek a történelmi tudására, ismerte a magyar történelmet, és pontosan emlékezett az általa megélt korszakra, határozott véleményt megfogalmazva egyes időszakokról. Azok közé tartozott, aki kiváló kommunikációs képességével bármilyen helyzetben, bármilyen témáról mesélve mosolyt tudott varázsolni a közönsége arcára.
Mesetudását Burány Béla, a vajdasági magyar erotikus népmesék gyűjtője fedezte fel, népdaltudását Bodor Anikó népzenekutató rögzítette. 2004 májusában a budapesti Hagyományok Háza munkatársai, Dala Sára és Puskás Katalin, valamint jómagam kerestük fel, és még abban az évben Dénes Zoltán operatőr segítségével videóval rögzítettük Cérna Miklós epikus folklórrepertoárját. Ennek a munkának az eredményeként született meg a Hagyományok Háza − Dala Sára által gondozott Cérna Miklós történetei. Mesék, mondák, anekdoták Oromhegyesről címet viselő − kiadványa, amely a magyar nyelvterületen elsőként a szövegek mellett videoanyagot is tartalmazott. 2005-ben a vajdasági magyarok közül elsőként kapta meg mesemondóként a Népművészet Mestere címet.
Mesetudása az egész életét végig kísérte. 1919. május 23-án született Adorjánon, de az életét 1927 óta Oromhegyesen töltötte. Történeteinek egy részét családi körben hallotta, de sok tréfás mesét tanult juhászként is. 1943-ban megnősült, de házassága második hetében be kellett vonulnia katonának. A katonaság sok szempontból meghatározta a mesemondását. Aktivizálta a meglevő meseismeretét, megerősítette ebben a tudásában, és ezzel a képességével ki is tűnt a társai közül. Ez mellett a katonaság egy életen át meghatározó élmény volt a számára, történeteinek a forrása. „A második világháború eseményei, a kaszárnyai élet, a frontszolgálat és a visszavonulás – írta róla Dala Sára – annyira meghatározó élmények lettek számára, hogy – erotikus meséi mellett – legszívesebben ezeket az anekdotává, tréfás mesévé csiszolt (igaz) történeteket adja elő. Nehéz sorsa ellenére mindig jó kedélyű, társait mulattató ember. Bár felesége halála, az egyedüllét, betegsége megviselte, szívesen mesél, az ismerősök, a falubeliek rendszeresen járnak hozzá, szórakozási alkalom is, hogy Miklós bácsi tréfás és pajzán meséit vagy katonatörténeteit hallgassák. ”
Lakóhelye, Oromhegyes ismerte és „hasznosította” Miklós bácsi tudását. Sokszor megkérték, hogy különböző rendezvényeken meséljen, énekeljen. Tisztelték is, büszkék is voltak rá: ünnepséget szerveztek a tiszteletére a Népművészet Mestere cím megszerzésekor, kilencvenedik születésnapján több százan ünnepelték a művelődési házban. Ez a szeretet, a történeteinek a népszerűsége tartotta Miklós bácsit életben. Továbbadott mindent – ugyanúgy ahogy kapott – szájról szájra, a szóbeliség eszközével. Amikor ezt tette, nem hiszem, hogy gondolt arra, hogy ez az átadott tudás fogja őt a halála után is továbbéltetni. Pedig ez megtörtént. Cérna Miklós videón megjelentetett történetei Oromhegyesről továbbra is Cérna Miklós-történetek maradnak. Nyugodjon békében!
