2024. május 8., szerda

Ahonnan útnak indult a Tanyaszínház

Csantavéren is bemutatták az Útkeresők című előadást

Csütörtök este a 45. évét ünneplő Tanyaszínház társulata Csantavéren is bemutatta az Útkeresők című előadását. A nagygödörben igen szépszámú közönség jelent meg, hogy megtekintse a látványos produkciót, mely Hernyák György rendezésében készült. Az előadás sikerességét az érdeklődő tekintetek és a hangos nevetés bizonyították. Az idei turné tizenharmadik állomásán a rendező lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a negyvenöt év alatt a társulat ezerszer lépett a színpadra, és rengeteg embernek nyújtott színházi élményt, kikapcsolódási lehetőséget.

– Minden színház bejáratánál látható, hogy ételt, italt bevinni tilos, és csendben kell maradni. Itt a nézőközönség nincs csendben. Hogy ha nem tetszik nekik az előadás, akkor beszélgetnek egymással. Van, aki elmegy, majd visszajön. Teljesen szabadon lehet mozogni. Nem is tudom, hogy egyáltalán van-e ilyen színház még a világon. 1978-ban Kovács Frigyessel, az egyik alapítóval és másik nyolc ötletelővel kitaláltuk, hogy szeretnénk adni valamit az embereknek. A mi embereinknek, akikkel nap mint nap találkozunk. Mivel én Csantavérről származom, ezért a Tanyaszínház megalakulásának első két évében ebben a faluban tartottuk a próbákat. Lényegében itt kezdtük a Tanyaszínházat. Ezt követően Kavillóra ,,költöztünk”, ahol Kovács Frigyes élt. Ezen a két helyen próbálkoztunk színházat létrehozni ugyanolyan őrült módon, mint amilyen őrült módon csinálják a mai színésznövendékek. Egy borzalmasan fáradságos munkáról beszélünk. Próbáltunk már 40 fokos melegben, sőt éjszaka is. Volt már olyanra is példa, hogy éjfélkor befejeztük a próbát, és csak azután kezdték el a színészek festeni a színpadot, néha hajnalig. Majd reggel felkeltek és folytatták a további teendőiket. Már másfél hónapja tart a munka, és még mindig nincsenek kifáradva. Ez egy nagy csoda – hallottuk Hernyák Györgytől, aki hozzátette, hogy az előadás közben valójában egy közösség képződik a színészek és a nézők között, egy nagyon szoros együttműködés alakul ki, és nagyon örül, hogy a publikum mindenhol szeretettel fogadja őket.

Az előadás a csantavériek tetszését is elnyerte (Fotó: Dér Dianna)

Az előadás a csantavériek tetszését is elnyerte (Fotó: Dér Dianna)

Szombaton Padén, vasárnap Felsőhegyen, hétfőn Bogarason, kedden Oromon, szerdán Adorjánon, szombaton Tornyoson, vasárnap, 13-án Martonoson, 14-én Horgoson, 15-én Hajdújáráson, 16-án Kelebián, 17-én Bácskossuthfalván, 18-án pedig Brazílián lesz látható az Útkereskők című előadás. A Tanyaszínház minden helyszínen este 9 órára várja a közönséget.