2024. május 9., csütörtök

Christian Petzold alkotása nyert

A rendezői díjat Császi Ádámnak ítélték oda a palicsi filmfesztiválon

Nagyon izgalmasan alakult idén a palicsi filmfesztivál fő versenyprogramja. Egymásnak feszültek filmek, amelyek főszereplői világsztárok, Johnny Depp, John Malkovich és Willem Dafoe, valamint Lifka Sándor-díjas rendezők: Ken Loach és Christian Petzold. A nemzetközi összetételű zsűri végül a legjobb filmnek járó Arany Torony díjat Christian Petzoldnak ítélte oda a Vörös ég című alkotásáért, míg a legjobb rendezőnek járó díjat Császi Ádámnak a Háromezer számozott darab című filmért.

Habár Császi Ádámot várták a filmfesztiválra, mégsem tudott eljönni, mivel Berlinben alkot, és úgy tudni, a vihar nagy gondokat okozott a repülőjáratoknál. A fesztiválújság azonban korábban készített vele egy interjút, amelyben arról beszélt, hogy a filmjével tudatosan arra kívánja ösztönözni a közönséget, hogy felismerje magában az előítéleteket és szembenézzen velük. A rendező a filmjében a romák helyzetén keresztül a rasszizmus és a kollektív bűnösség témáját is taglalja. Ahogyan azt kifejtette a fesztiválújságnak, nem csak az emberek nézik a filmet, a film is nézi az embereket.

A zsűri különdíjat ítélt oda a hat állam (Ausztria, Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Dánia és Katar) koprodukciójában, Jessica Hausner osztrák filmrendező által készített Zéró kalória című filmnek, valamint az Inside című német, görög, belga alkotásnak, amelynek a főszereplője Willem Dafoe, a rendezője pedig Vasilis Katsoupis. Ez a görög rendező debütáló filmje, és máris egy világsztár szerepel benne. Willem Dafoe egy rablót játszik, aki a műtárgyakra specializálódik, egy rablás alkalmával azonban bezárva marad egy felhőkarcoló lakásában.

– A fő ötlet onnan jött, hogy amikor New Yorkban jártam, és elnéztem azokat az egekbe emelkedő épületeket, azon gondolkodtam, hogy vajon mi történik, ha valaki ott bezárva marad. Azután Robinson Crusoe kalandjára gondoltam, de az is eszembe jutott, hogy a lakatlan sziget helyett épp egy ilyen félelmetesen óriási épület, annak lakása lehetne a helyszín. Willem Dafoe-nak megtetszett az ötlet, ez a történet, és az is, hogy szólóban játszhat benne, ez kihívást jelentett a számára. Amikor beszélgettünk vele, létrejött köztünk egyfajta baráti kontaktus, megtaláltuk a közös hangot. Nagy szerencsénk volt vele. Harminckét forgatási nap állt a rendelkezésünkre – tudtuk meg a rendezőtől.

Jelenet Christian Petzold filmjéből

Jelenet Christian Petzold filmjéből

A kritikusokból álló FIPRESCI zsűri egyetértett a fő versenyprogram zsűrijével, és ők is Christian Petzold filmjét jelölték meg a legjobbnak.

A Párhuzamok és ütközések versenyprogram filmjeit elbíráló nemzetközi összetételű zsűri a Tinatin Kajrishvili grúz rendezőnő által készített Élő szent című alkotásnak adta a legjobb filmnek járó díjat, különdíjat pedig az azerbajdzsáni, francia koprodukcióban, Asif Rustamov rendezésében készült Hideg, mint a márvány című filmnek ítélt oda.

Nyugati nyaralás

A kortárs magyar filmek ciklusában a nézők Tiszeker Dániel és Lévai Balázs rendezők a tavalyi évben bemutatott Nyugati nyaralás című filmjét láthatták a szabadkai Eurocinema moziban. A film egy családi krimi-vígjáték, amely a nyolcvanas évekbeli Magyarországon  játszódik. A történetben megismerhetjük a Maurer családot, akik egy igazi, felejthetetlen nyugati nyaralásra készülnek, a francia és az olasz Riviérán szeretnének pihenni, és élvezni az életet, azonban az egész nyaralás másképpen alakul, mint ahogy azt eltervezték, ugyanis négy útlevél helyett csak hármat hozott a postás. Azonban egy váratlan szerencsének köszönhetően mégis elmennek nyaralni, méghozzá alig néhány kilométerre a lakhelyüktől, a csodálatos magyar tengernek is nevezett Balatonra. 

A nyugodt és kissé unalmas családi nyaralás nagy fordulatot vesz, amikor váratlan események zavarnak közbe, és a család belekeveredik egy olyan ügybe, amelyet addig csak a filmekben láthattak.

A filmben olyan ismert színészek alakítják a főszereplőket, mint Pokorny Lia (Maurer Kriszta), és Mészáros Máté (Maurer Gyuri),  a gyermekek szerepében pedig Szőke Abigél (Maurer Katica) és Tóth Mátyás (Maurer Peti) is rendkívüli alakítást nyújtanak. A család egy kicsit emlékezteti a nézőket az ikonokus magyar rajzfilm, a Mézga család tagjaira, ettől is közelebb érezheti magához a néző a karaktereket és a film cselekményét.

Az Nyugati nyaralás egy fantasztikus alkotás, amely visszahozza a nyolcvanas évek hangulatát, izgalmas, figyelemfelkeltő és remek  humorral van fűszerezve.

K.K

Nyitókép: Molnár Edvárd