2024. május 9., csütörtök
VAJDASÁGI MAGYAR AMATŐR SZÍNJÁTSZÓK XXVII. TALÁLKOZÓJA

Amikor boldogság költözik az öreg házba

Petőfi előtt is tisztelgett a topolyai találkozó – A Bolond Istók színpadi változatát a temerini Jáccunk Trupp hozta el a seregszemlére

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján nagy érdeklődés előzte meg a temerini Szirmai Károly MME Jáccunk Trupp fiatal, lelkes társulatának előadását, hiszen, mint ismeretes, a Mozdulj! Petőfi! elnevezésű vajdasági rendezvénysorozatának keretében ez év január 1-je és jövő év március 15-e között széles körű és változatos programokkal ünnepeljük nemzeti költőnk születésének 200. évfordulóját. A programsorozat részeként a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ tavaly novemberben pályázatot hirdetett a vajdasági magyar színjátszó társulatok számára, lehetővé téve a Bolond Istók című mű színpadra vitelét. Egyedül a Jáccunk Trupp, a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület társulata vállalta, hogy színpadi adaptációt készítsen Petőfi Sándor elbeszélő költeményéből. A Szirmai Károly Magyar Művelődési Központban László Sándor rendező, az újvidéki Művészeti Akadémia tanára, és Virág György társrendező, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze álmodták színre Bolond Istók történetét.

A VM4K ismertetőjéből megtudhatjuk, hogy szövegkönyv hiányában, a színészek Petőfi Sándor elbeszélő költeményéből merítenek ihletet, roppant fantáziadús módon. A Bolond Istók vizuális elemeit tekintve is különleges produkciónak bizonyult, László Sándor rendező egyedi képzőművészeti technikák beépítésével tette látványosabbá az előadást: az egyik narrátor szerepébe bújó színésznő sórajzaival varázsolta a közönséget Bolond Istók világába.

Fotó: Kiss Zoltán

Fotó: Kiss Zoltán

Az egyedi kidolgozású és különleges megoldásokkal teli produkció sok meglepetést tartogatott a nézők számára. Bolond Istók, a vándor, megy az úton és a közelgő viharral perlekedik, hogy mivel ő folyton úton van és ázott már eleget, most már térjen ki az útjából az eső. Az eső azonban nem tér ki, de az elázott Bolond Istók kivárja a szivárványt és nem veszít a jókedvéből. Emlékeztet, megtanít bennünket arra, hogy az életbe vetett töretlen hit átsegít minden bajon.

Petőfi elbeszélő költeményének vezérfonala végigviszi a nézőt az élet apró örömeit is csodás világgá formáló hős életszemléletén. Tették ezt olyan lenyűgöző harmóniával a temerini fiatal műkedvelők, amely becsületére válna bármely hivatásos társulatnak.

Nyitókép: Fotó: Kiss Zoltán