2024. május 9., csütörtök

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVII. Találkozója Topolyán

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a topolyai Mara Amatőr Színház és Topolya Község Művelődési Háza 2023. április 13-a és 22-e között rendezi meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVII. Találkozóját. A 2023-as Találkozó házigazdája Topolya.

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója már 27. éve az amatőr társulatok seregszemléje és nemes versengése, ahol az előadásokat szakmai zsűri véleményezi, és több kategóriában díjakat oszt ki.

A találkozót minden évben más-más vajdasági településen rendezik meg, így megmozgatva a kistelepülések közösségét, bevonva azokat a szervezésbe, valamint a közönség soraiba. Topolya első ízben lesz szervezője a Találkozónak – örömmel és izgalommal várják Mindnyájukat, a színjátszó csoportok jelentkezését a vajdasági magyar műkedvelő színjátszás szemléjére, amelyet 2023-ban a MOZDULJ! PETŐFI! – a Petőfi 200 vajdasági programsorozatához csatlakozva szerveznek meg.

A benevezés határideje: 2023. március 13.

Jelentkezni online felületen ide kattintva lehet.

A jelentkezés feltételeiről a Szervezési szabályzat ad tájékoztatást, melyet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján találnak meg:

A Találkozó nem tréfamester! A Találkozó továbbra is, s csakis a színjátszó csoportoknak köszönhetően: Szüntelen keletkezés!

A Találkozóval kapcsolatban érdeklődni lehet Guci Mónikánál a 069/5541-216-os telefonszámon, illetőleg a szinjatszas@vmmsz.orgelérhetőségek valamelyikén, továbbá Virág Kiss Anitánál a 062/566-213-as telefonszámon, valamint a kissanita91@gmail.com   villámpostacímen.

Díjak
A találkozónak két fődíja van: a Pataki László-díj a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért és a Bambach Róbert-díj a legjobb alternatív/új formákat kereső előadásért. A találkozó további díjai: Garay Béla-díj a közösségteremtő tevékenységért; Szilágyi László-díj a legjobb férfi főszereplőnek; Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek; Nagy István-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának; Magyari Piri-díj a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának; Szántó Róbert-díj a legszebb színpadi beszédért; közönségdíj.

A Találkozó a Magyar Nemzeti Tanács országos szintű kiemelt rendezvénye.

Hol lesz a jövő évi találkozó?

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 2023. február 13-ai dátummal felhívást tesz közzé a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók 2024. évi, sorrendben huszonnyolcadik Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának megrendezésére. A találkozó tervezett időpontja: 2024. április 5–13. vagy április 12–20. A pályázati beadványt, amelynek tartalmaznia kell a csoportot képviselő jogi személyiség (egyesület, egyéb szervezeti forma) vezető testületének szándéknyilatkozatát, valamint az egyesület területi székhelye szerinti, községi / helyi közösségi hivatalának nyilatkozatát a rendezvény megszervezéséhez nyújtandó anyagi és erkölcsi támogatásáról, legkésőbb ez év március 31-ig szükséges megküldeni a VMMSZ postacímére (Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, 24000 Szabadka, Kossuth Lajos tér 4.). A társszervezői kötelezettségek magukba foglalják a közönségszervezést, az előadások műszaki feltételeinek biztosítását, valamint a részvevő együttesek tagjainak szerény megvendégelését.