2026. április 10., péntek

Kultúra

Girán Péter koncertje

A belgrádi Collegium Hungaricum arról értesíti a közönséget, hogy Girán Péter magyarországi gitárművész ma, szerdán 20 órától a Guitar Art Fesztiválon lép fel. A koncert az Ifjúsági Otthonban lesz, a Makedonska 22-es szám alatt.

Verssel fizetett kávé

Március 21-én, a Költészet Világnapján a versek ismét egy teljes napig fizetőeszközzé válnak számos magyarországi vendéglátóhelyen. Idén is mindegy, hogy ismert vagy saját verssel készülünk, a lényeg, hogy a megrendelt kávéból kell tudni ihletet nyerni, majd a résztvevő helyszíneken kihelyezett cédulák valamelyikére leírva fizethetjük is vele a feketénket.

Lovaggá ütötték Ringo Starrt

Lovaggá ütötték Ringo Starrt, a Beatles egykori dobosát, aki a Buckingham-palotában megrendezett keddi ceremóniát követően tréfásan megjegyezte az újságíróknak, elvárja, hogy ezentúl "ezen a címen említsék".

Az Újvidéki Színház a POSZT-on

Tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hétfőn nyilvánosságra hozott versenyprogramjában. A kaukázusi krétakört három színház előadásában is láthatja a közönség.

Semmi sem az, aminek látszik

Szombaton a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény nagyszínpadán két ízben lépett fel az algyői Móra Ferenc Népszínház társulata. A VMSZ helyi szervezetének köszönhetően tekinthették meg a magyarkanizsai és környékbeli nézők a három egyfelvonásos abszurd vígjátékot.