2026. szeptember 26., szombat

Kultúra

„A kezdők se feszengjenek!”

A Juhász Zenekar évek óta tart táncházakat. Szabadkán az elmúlt években ezeket különféle helyszíneken szervezték meg, idén viszont a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ klubhelyiségébe várják a táncolni vágyókat, általában havonta egyszer, a hónap vége felé, pénteken.

A tojásírás művészete

Kedd délután érdekes műhelymunkán vehettek részt a szabadkai Óvó- és Edzőképző Szakfőiskola magyar ajkú hallgatói és az érdeklődők. Varga Attila magyartanár a hagyományos magyar tojásírás technikájába avatta be a jelenlevőket.

Ma figyelmeztető sztrájk

Nem nyugszanak a kedélyek a zombori Népszínházban a hétfői igazgatóválasztás óta. Az alapító, a városi képviselő-testület ugyanis az intézmény alkalmazottainak véleményét megkerülve olyan személyt tett meg a színház megbízott igazgatójává, akit a társulat nem kíván elfogadni, sőt, ma 11.

A megértett és átélt pillanat varázsa

A színházi világnapot 1962 óta március 27-én tartják annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) ebből az alkalomból minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára.