A Nyári Mozi Színházi Közösség május 5-én, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban mutatja be új előadását, Opus singula a Szent címmel. Az előadást Döbrei Dénes és Varga Heni játsszák, Bolcsó Bálint és Márkos Albert zenészek közreműködésével.
Kultúra
Paskó Csaba atya új szakácskönyve nemcsak a felnőtteket célozza meg. Az Első szakácskönyvem című kiadvány olyan gyerekeknek szól, akik szeretnek főzni, illetve azok is forgathatják, akik még csak most ismerkednek az alapanyagokkal.
A Magyar Nemzeti Tanács és a budapesti székhelyű Teleki László Alapítvány A határon túli magyar épített örökség felmérése és megóvása című program keretében műemlékvédelmi szakmai napot tartott a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon.
Mától szombatig a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely a Millenárison zajlik, a világirodalom, valamint a magyarországi és a határon túli szellemi élet kiemelkedő képviselői mutatkoznak be.
Elhunyt Richard Wagner német zeneszerző (1813–1883) utolsó unokája. Verena Lafferentz-Wagner 98 évesen, a Boden-tó partján fekvő, Überlingen városhoz tartozó Nussdorfban halt meg.

