2026. szeptember 24., csütörtök

Kultúra

Békétlen Békeidő

A magyar közvéleményt már napok óta élénken foglalkoztatja, hogy Hajdu Szabolcs csütörtök reggel a Vimeón debütált filmjének ugyanaz a címe, mint Vitézy László 1979-es alkotásának. Szerdán a Duna Televízió műsorváltozást jelentett be, és a csatorna nézői este 10 órától láthatták Vitézy negyven évvel ezelőtt készült és akkor többszörösen díjazott filmjét.
Fotó: www.kosztolanyi.org

Pass-port Szabadka

Fotó: www.kosztolanyi.org A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, ma, csütörtökön 20 órától, szombaton éjfélig, az Urbán András rendezésében készült Pass-port trilógia első részét, a Pass-port Szaba...

Kutatni és olvasni mindig lehet

A járványhelyzet mindannyiunk életére rányomta/rányomja a bélyegét. Felvetődik a kérdés, hogy mit csinál egy művészettörténész az adott körülmények között.

Nádasdy Ádám kapja az Aegon díjat

Nádasdy Ádám költő kapja az idei Aegon Irodalmi Díjat és a vele járó nettó hárommillió forintot Jól láthatóan lógok itt című verseskötetéért, amelyet a Magvető Könyvkiadó jelentetett meg.