Apát szeretem a legjobban!
Kultúra
Valami megmagyarázhatatlan erő sugárzik a megmaradt falakból. A romok között sétálva körülöleli az embert az épület, vele együtt pedig a pusztaság. Hogyan lehet az aracsi pusztatemplom látványát és
Idén rendezik meg az 53. KMV-t. Az egyes vetélkedők (KMV döntője, Népzenei és Néptáncvetélkedő, Szín- és Filmművészeti Vetélkedő) dátumai a járványhelyzet és a rendelkezések függvényében
A k2 Színház, a Londoni Magyar Kulturális Központ által bemutatott Búcsúkoncert című színdarabja nyerte meg a londoni Off West End Theatre Awards független színházi előadásokat jutalmazó gáláján a Viola Off Fest díját. A csupa fiatal alkotóból álló k2 társulat produkciója azt mutatja be, milyen az, amikor elfogy a levegőnk és eljön az apokalipszis.
Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia a minap közzétette azt a 366 filmből álló listát, amely alkotásai megfelelnek a kritériumoknak és így Oscar-díjra is esélyesek lehetnek az év legjobb filmje kategóriában. A listára egy szerb alkotás, a Predrag Antonijević rendezésében készült Dara iz Jasenovca című film is felkerült.
A tavaly meghirdetett pályázatra 2019-ben készült sajtófotókkal lehetett jelentkezni.

