Herceg János akadémikus, író, műfordító születésének 112. évfordulója alkalmából tegnap, május 11-én, az író születésnapján, a zombori Szent Rókus-temetőben levő sírjánál a Dunatáj Egyesülés szervezésében koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak.
Kultúra
Mint a kulturális örökségről szóló törvény tervezetének újvidéki nyilvános vitáján elhangzott, e fontos területet 27 éves, terminológiai szempontból és más tekintetben is elavult jogi megoldások szabályozzák.
Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai kedden – közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel. Lehoczky Zsuzsát az április közepén elhunyt Törőcsik Mari helyére választották meg a nemzet színészei csaknem egyórás tanácskozás után.
A minap Megérintetett ég címmel Kerekes Sándor kiállítása nyílt meg a szabadkai F galériában.
Szobrok, ékszerek és karcolatok láthatók a verbászi Kulturális Központ galériájában a belgrádi Iparművészeti Kar alkalmazott szobrászat tanszékének tanárai és hallgatói által szervezett közös kiállításon. A felsőoktatási intézmény hallgatóinak 11 munkájáról van szó, amit a tanárok által készített alkotások egészítenek ki.
A Szerb Nemzeti Színházban, a legrégebbi szerbiai színházban pénteken kezdetét vette a Napjaink Fesztivál.

