A Stanković-villa szabadtéri színpadán Szalai Elor Emina, László Judit, Szalai Bence és Ozsvár Róbert újvidéki színművészeknek Maradok maradni (Ostajem ostati) önálló, szókimondó produkcióját figyelemmel kísérte és nagyon szépen fogadta Čortanovcin a 8. Új Várszínházi Fesztivál közönsége.
Kultúra
Áradó dallamok töltötték be szombat este a Szabadkai Városi Múzeum udvarát, ahol a Lányi Ernő IME Hang Klasszikus Zenei Társulata szervezésében tartottak koncertet. Mint Németh Nemes Aranka
A Szabadkai Népszínház drámapályázatának célja, hogy segítse az új magyar színművek létrejöttét, valamint lehetőséget adjon azon fiatal pályakezdő drámaírók részére is, akik eddigi irodalmi vagy színházi munkájukkal igazolják vonzódásukat a műfajhoz.
Tartalmas, előremutató, nyitott légkörű, rengeteg kérdést érintő kétórás sikeres tárgyalást folytatott Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ma délután a Vajdasági Magyar Szövetség székházában a Magyar Nemzeti Tanács elnökével és a vajdasági magyar színházi társulatok vezetőivel – jelentette be Facebook oldalán a pártelnök.
Nyolcvannyolc éves korában meghalt Jean-Paul Belmondo - közölte a világhírű francia színész ügyvédje az AFP francia hírügynökséggel.
Szalai Elor Eminát, az Újvidéki Színház színművésznőjét érte a megtiszteltetés, hogy ünnepélyesen megnyissa a 8. Új Várszínházi Fesztivált Čortanovcin, a Stanković-villában.

