A legnagyobb könyvkiadók úgy ítélték meg, hogy a járványhelyzet rosszabbodása miatt nem tudnak részt venni a Belgrádi Könyvvásáron. A szervezők e miatt úgy döntöttek, elmarad az idei rendezvény.
Kultúra
Hétfőn este a Szabadegyetemen megnyílt az ABC&T szakkör 22. évzáró tárlata Rajzok és festmények címmel. A kiállítást Slavica Dakovi ć méltatta.
Csütörtökön hirdetik ki a legrangosabb irodalmi elismerés győztesét Stockholmban. A Nobel-díj odaítélése végig zárt ajtók mögött történik, nincs hosszú- és rövidlista, sőt, a jelöltek nevét is ötven évre titkosítják.
Az 1849. október hatodikai eseményekhez kapcsolódóan, Haynau „kegyelme” címmel dr. T. Molnár Gizella , a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző
Csütörtökön 19 órai kezdettel a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szervezésében operettestet tartanak a szabadkai Zsinagógában, melyen az operettművészet legnagyobb klasszikusainak műveiből Vitkay Kucsera Ágota operaénekes és Kőrösi István színművész ad elő részleteket. Többek között felcsendül az Álom, álom, a Messze a nagy erdő, a Lila akácok, a Hajmási Péter, Hajmási Pál, és számos ismert dallam az operett világából.
Ma kerül megrendezésre Mezei Szilárd, Malina Ervin és Vasco Trilla közös koncertje az újvidéki LAB Művelődési Központban. A vendég Csányi Zoltán lesz, aki nagybőgőn játszik.

