2026. szeptember 21., hétfő

Kultúra

Oláh Tamás, K. Kovács Ákos és Szerda Zsófia a Népkörben (Fotó: Lukács Melinda)

Vetítés, csend, azután taps

Lapunk is többször írt arról, hogy K. Kovács Ákos és Oláh Tamás Branka című kisjátékfilmje mekkora sikereket ért el a világban és milyen sok díjat kapott. A
Fotó: Dér Dianna

Hogy a gyerekek ökotudatosan éljenek

Megjelent az Öko-mesék elnevezésű kiadvány, amelyet tegnap mutatott be D e Negri Ibolya, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja és Pintér
Az előadás a példát mutató és sokat szenvedő székelyek előtt tiszteleg (Fotó: Horváth Attila)

Nagy sikere volt a Keresztúton előadásnak

Hétfő este egy igazán remek előadást láthatott a zentai színház közönsége, ugyanis az Erdélyből érkezett Bekecs Néptáncszínház együttese előadta a Keresztúton

A Branka című film vetítése

Ma, kedden 19.00 órától a többszörösen díjazott Branka című filmet vetítik a szabadkai Népkör MMK Filmtükrön innen és túl című programjában.