2024. május 10., péntek

Magyarként bizonyítottak

Két kárpátaljai fiatal helytállása

Ungvári tudósítónktól

Egy-egy közösség számára roppant fontos, hogy tehetséges fiataljai által nemcsak megmaradni, hanem élni, fejlődni legyen képes. Úgy a jó, ha tudunk örülni sikereiknek. Különösen igaz ez, amikor a többségi társadalom szorításában mind nehezebb igazán értékeset, maradandót alkotni. Két kárpátaljai magyar fiatalnak ez most sikerült.

Szennyes Eszter a Beregszászhoz közeli Mezőváriból származik. Dudics Vince a munkácsi járási Barkaszó településének szülötte. Jelenleg mindketten Ungváron élnek, egyetemistaéveik vége felé járnak. Eszter vegyésznek készül, Vince orvos lesz. Talpraesett, életvidám, mosolygós és határozott fiatalok, konkrét célokkal. Ők nem csupán lézengeni szeretnének, sokkal inkább bizonyítani rátermettségüket. Hogy jó úton haladnak, mi sem jelzi jobban, mint hogy nemrégiben Leonyid Kucsma volt ukrán államfő részesítette őket az általa létrehozott Elnöki Alap ösztöndíjában. A tekintélyes pénzjutalommal olyan egyetemi hallgatókat ajándékoznak meg, akik kimagasló tanulmányi eredményeket érnek el. Örömteli, hogy az idei díjazottak között a két kárpátaljai magyar fiatal is ott volt.

Szennyes Eszter az Ungvári Nemzeti Egyetem vegyi karának végzős hallgatója. „A Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskolában végeztem az elemi osztályokat, majd a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban érettségiztem” – mondja el bemutatkozásként Eszter. A diplomaszerzés után is folytatná tanulmányait. Szívesen maradna Ungváron, de a debreceni egyetem is felmerült, ahová esetleg PhD-képzésre jelentkezne.

Megkerülhetetlen a kérdés, miként sikerül megbirkóznia az államnyelvvel, merthogy a legtöbb fiatalt az riasztja el a menőbb szakokon való továbbtanulástól, hogy attól fél, beletörik a bicskája az ukránba. Az elején Eszternek is voltak kisebb problémai az államnyelvvel. Csakhogy ő erre is tudatosan készült, ezért már a gimnázium utolsó évében önszorgalomból keményen tanulta a nyelvet, amiben egy magántanár is a segítségére volt. Mint mondja, mindig az első év a legnehezebb, aztán már megy minden, mint a karikacsapás. Eszter nagyon szeret olvasni. Elsősorban az ismeretterjesztő könyvek érdeklik, ám a nagy szerelme Jókai Mór művei. Emellett szenvedélyes keresztrejtvényfejtő.

Dudics Vince Barkaszón anyanyelvén végezte az általános iskolát, majd a Beregszászi Egészségügyi Kolledzsben tanult tovább felcsernek. Ő is ötödéves az ungvári egyetemen, úgy fest, már most talált magának állást. A megyei narkológiai intézetben ügyel. Nappal egyetem, esténként a kórház, azaz önálló keresettel rendelkezik. Sőt egyszerre két helyről kap némi apanázst, merthogy az Ungvári Városi Kórház egyik osztályán is besegít mint szakápoló.

Vince elmondja, ideggyógyásznak készül. Megtudjuk még: szeret nyelveket tanulni, később tudományos kutatói munkával is foglalkozna. A szabadideje nagyon kevés, ám a rendszeres úszást semmi pénzért nem hagyná ki.

A karácsonyt mindketten odahaza, családjuk körében töltötték. Ajándékokra – az említett ösztöndíjnak köszönhetőn – futotta bőven.