2025. május 10., szombat

UKRÁN - MAGYAR VEGYESBIZOTTSÁG: Megoldás nélkül

Gémesi Ferenc bizakodó a kárpátaljai magyar oktatást illetően

A kárpátaljai magyar oktatási rendszer egészét veszélyeztető hírhedt Vakarcsuk-rendelettel kapcsolatban ugyan elkezdődtek a konzultációk, de a végleges és a helyi magyar kisebbség számára megnyugtató rendezésig még nagyon sok időnek kell eltelnie – foglalhatóak össze a XIV. Ukrán–Magyar Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság kétnapos ungvári tanácskozását követő sajtótájékoztatón elhangzottak.

A magyar főiskola épülete Beregszászon (A Kárpáinfó felvétele)

– Az ülés során kidolgozott kölcsönös és komplex cselekvési terv, valamint az ukrán fél részéről elhangzott politikai üzenetek alapján azt mondhatom, igenis van értelme Kárpátalján magyar iskolába járatni a gyermekeket, van itt jövője a magyar nyelvű oktatásnak – jelentette ki Gémesi Ferenc kisebbségügyi és nemzetpolitikai államtitkár, a vegyes bizottság magyar társelnöke.

Megállapítását olyan konkrét megegyezésekkel támasztotta alá, melyek bekerültek a tanácskozáson készült s a két ország kormányai elé terjesztendő jegyzőkönyvbe. Az államtitkár tájékoztatása szerint ukrán partnereik vállalták, hogy akárcsak eddig, a jövőben is támogatják a magyar iskolák modernizációját, bővítését. A Jánosi Mesterképző Akadémia a jövőben új lehetőségeket teremt a szakképzés terén. A vegyes bizottság támogatásáról biztosította az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karának működését is. Továbbá ígéretet tett a beregszászi székhelyű magyar főiskola anyagi támogatására. Ami viszont a helyi kisebbséget mostanság leginkább foglalkoztató kérdéseket – a kötelezően ukrán nyelvű érettségi és felvételi ügye, az ominózus szakminiszteri rendelet végrehajtása – érinti, egyelőre jelentős előrelépés nem történt, de legalább megállapodtak az ez irányú dialógus mielőbbi folytatásában, amibe bevonják az érintett minisztériumok szakértőit is.

Gémesi Ferenc ukrán partnere, Olekszandr Szahan is elismerte: a tanácskozás jórészt az oktatás terén jelentkező eltérő véleményekről szólt. Az Ukrán Nemzetiségi és Vallásügyi Állami Bizottság elnöke szerint „a kárpátaljai magyar politikai erők és társadalmi szervezetek politikai ügyet, sőt előnyt próbálnak kreálni ebből”. Emiatt arra kérte az érintetteket, ne sajátítsák ki ezt a témát önös politikai célokra, helyette tárgyilagos, szakmai és kormányszintű tárgyalásokat javasolt.

A Magyar Szó tudósítója ez utóbbi kijelentés kapcsán megkérdezte Gajdos Istvánt. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke határozottan elutasította a vegyes bizottság ukrán társelnökének kijelentését. Szerinte csak azt védik a kárpátaljai magyarságszervezetek, amihez ukrajnai és nemzetközi jogszabályok szerint is alapvető és alkotmányos joguk van. „Nem akarunk többet annál, ami megillet bennünket s amit eddig nyugodtan tudtunk használni, nem engedhetjük meg, hogy tönkretegyék iskolarendszerünket, megpróbáljuk minden lehetséges eszközzel védeni” – jelentette ki az országos szervezet vezetője.

Magyar ember Magyar Szót érdemel