2025. május 10., szombat

Pillantás az idő kútjába

Megtisztítják a munkácsi vár legendás kútját

Óriási munkát jelent a legendás kút tisztítása

Számos legenda övezi a történelmi munkácsi vár kútját. Ismereteink szerint nyolcvanhat méter mély, ám azt nem tudjuk pontosan, kik építették. Állítólag alagút vezetett ki belőle, mely összekötötte a munkácsi Rákóczi-sasfészket és a Dobó István révén ismert szerednyei várat. Azt is rebesgették, ezen az alagúton keresztül menekültek a fejedelem katonái. Bármint is legyen, a munkácsi vár felső udvarán lévő legendás kút olyan, mintha időutazáson lennénk. Legalábbis így érzik azok az alpinisták, akik még februárban láttak hozzá a megtisztításához.

Jurij Volkovműszakvezető alpinista a kút káváján ül. A mélyben egyszerre ketten tartózkodnak, speciális tárolóedényekbe gyűjtik a lenn lévő tárgyakat. A kútból mindenféle törmelék, edénydarabok és két jókora, ki tudja, milyen ajtókról leszerelt, rozsdalepetten is figyelemfelkeltő ajtózár. A kútba pillantva csak néhány méter mélyre lát el a szem. Valahol lent bogárnyi fények villannak: az ott dolgozó alpinisták sisaklámpái.

– Két-három óránál nem lehet ott többet tölteni. Hetvennégy méter mélyen járunk. Nyolc foknál nincs melegebb. A víz pedig jéghideg – mondja a műszakvezető. – Korábban felfedeztünk egy oldalsó járatot, alagútszerű, de annak a tisztításához most még nem látunk hozzá – folytatja.

Megtudtuk: az alpinisták elérték a két világháború korszakának rétegét. Puskák, karabélyok kerültek elő. Majd két 75 milliméteres tüzérségi gránát akadt a kút tisztítóinak kezébe. Csak szigorú tűzszerészi biztonsági intézkedések mellett sikerült eltávolítani a veszélyes tárgyakat és lövedékeket. Korábban egy kályhát leltek. Úgy értesültünk, hogy a vár vezetősége azt tervezi, hogy miután megtisztítják a mélyben talált dogokat, múzeumi szobát nyitnak belőlük, hogy megőrizzék a kúttisztítás bátor vállalkozásának emlékét.

Ősz végére tervezik a munkálatok befejezését, de az is lehet, hogy hónapokig eltart még az évszázadok során felhalmozódott törmelék eltávolítása. A helyszínen dolgozók azt mondják, nagyon érdekli őket is, milyen titkokat rejt még a kút. Az alpinisták néha videokamerát is magukkal visznek, ily módon is próbálják rekonstruálni, elemezni az állapotokat. Eleinte egyébként sokkal gyorsabban haladtak a tisztítással, a nyár végéig negyven métert tettek meg különösebb probléma nélkül. A bajok azt követően kezdődtek, hogy megjelentek a vízbefolyások. A kútból egyébként a múlt század legelején tűnt el a víz. Most már állandóan szivattyúznak, naponta 4-5 tonna vizet. Tovább nehezíti a munkájukat, hogy a két, a törmeléket, szemetet felszínre hozó speciális tárolóedény egyikét ismeretlenek annyira megrongálták, hogy használhatatlanná vált. Már 25 teherautónyi szemetet szállítottak el, nagyságrendileg olyan ezer tonnát. Még tizenkét méter maradt, hogy az aljára érjenek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel