2026. április 11., szombat

Újrakezdik a halálra éheztetett kisfiú ügyének tárgyalását

Elölről kell kezdeni a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyének elsőfokú bírósági tárgyalását, mert a kiemelt ügyben az utolsó érdemi tárgyalás, tavaly október 13-a óta három hónap eltelt. A jövő keddi tárgyalás az eddigi anyagok ismertetésével kezdődik, azaz ismételt meghallgatásokat nem tartanak – közölte a Székesfehérvári Törvényszék csütörtökön a honlapján.

A közleményben jelezték, hogy a különös kegyetlenséggel, 14 éven aluli sértett sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőper csütörtöki tárgyalásának elején a negyedrendű vádlott – a gyermek anyai nagyanyja – nem jelent meg, egészségi problémákra hivatkozva. Hozzátették: a korábbi, novemberi tárgyalást is emiatt kellett elhalasztani.

A másfél éves gyermek 2013 áprilisában halt meg Agárdon, mert hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni. A 18 hónapos gyermek súlya a halálakor 4,49 kilogramm, magassága pedig 69 centiméter volt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel