Kolozsváron a magyar napok főtéri nagyszínpadán szegték meg csütörtök délután a Kárpát-medence Szolnokon kisütött kenyerét, melyet a történelmi magyar egyházak vezetői áldottak meg. Amint Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke elmondta, a 150 kilós kenyér alföldi lisztből, kárpátaljai forrásvízből, vajdasági kovászból és felvidéki burgonyából állt össze. A Kárpát-medence egészéből összegyűlt pékek munkáját a székelyföldi Diószegi László pékmester irányította.
Csíkszereda főterén a székely zászló ünnepélyes felvonásával kezdődött a több ifjúsági szervezet által szervezett ünnepség. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arról beszélt, hogy Magyarország határain túl augusztus 20-a a helytállás és megmaradás üzenetét hordozza. A politikus szerint harcolni kell minden olyan beavatkozás ellen, amely a közösség asszimilációját, a többségi nemzetbe történő felszívódását célozza.
Kárpátalján két helyszínen, Aknaszlatinán és Mezőkaszonyban emlékeztek csütörtökön az államalapításra az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében. A magyar szervezet hagyományosan Aknaszlatinán, a római katolikus templom kertjében felállított Szent István-szobornál tartotta az augusztus 20-ai központi rendezvényét. A szentmisével kezdődött megemlékezésen mondott ünnepi beszédében Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul hangsúlyozta: „a Szent István-i életmű mindmáig él és működik, amit jól mutat, hogy a közjogi keretbe foglalt magyar államiság közigazgatási felosztása napjainkig életképesnek bizonyult”. Bartha József, a KMKSZ alelnöke a beszédében kiemelte: Szent István útmutatásai mindig átsegítették a nehézségeken a magyarságot, és nem lesz ez másként a jelenleg súlyos helyzetben lévő kárpátaljai magyarság esetében sem. A beregszászi járási Mezőkaszonyban Szent István-napi búcsúval és egész napos programsorozattal ünnepelték az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet.
Felvidéken számos helyszínen ünnepelték Szent István napját. A Magyar Közösség Pártja (MKP) a központi ünnepségét kedden tartotta Szőgyénben.



