2026. április 11., szombat
MAGYAROK KENYERE

Eddig több mint kétszázharminc tonna búza gyűlt össze

Mostanáig 236 tonna búza gyűlt össze a Magyarok kenyere program javára, a gyűjtés augusztus 12-éig folytatódik az ország 46 gyűjtőpontján – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke vasárnap Szarvason, a Központi Búzagyűjtő Napon.

Közölte: a Magyarok kenyere program központi üzenete a nemzeti összetartozás gondolatának erősítése, amely rácáfol arra a tévhitre, hogy a magyarok nem képesek az összefogásra.

A programban az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött búzaadományt a Központi Búzagyűjtő Napon ünnepélyes keretek között egyesítik, a búzát megőrlik, a lisztből készítik el az augusztus 20-ai kenyereket az ország összes megyei jogú városának az ünnepsége számára, valamint a budapesti Szent Jobb körmenetre.

A liszt jelentős részét az idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el. Újdonság, hogy a határon túli települések mellett az idén minden magyarországi megyébe, karitatív szervezetek számára is juttatnak a lisztből.

Kulcsár László, a NAK Békés Megyei Igazgatóságának elnöke elmondta: a megyéből, „az ország éléskamrájából” csaknem harmincezer kamarai tag majdnem tíz tonna búzával járult hozzá a programhoz. A NAK kiáll a magyar gazdák érdekvédelméért, „mezőgazdaság és vidék nélkül ugyanis nehezen képzelhető el Magyarország” – fogalmazott.

Dankó Béla országgyűlési képviselő szavai szerint kiváló helyre került a búzagyűjtő napi ünnepség, hiszen Szarvas a történelmi Magyarország mértani közepe, Békés megye pedig a mai napig ezer szállal kötődik a mezőgazdasághoz – tette hozzá. Mint fogalmazott, határok ugyan elválasztják az embereket, de lélekben egyek a Kárpát-medence népei, és az egyszerűsített honosítás révén már az állampolgárságuk is azonos.

Korinek László pécsi professzor, a Magyarok kenyere program ötletgazdája elárulta, először csupán egyetlen kenyeret szeretett volna sütni az ország megyéiből és a Kárpát-medencéből összegyűjtött búzából, tavaly viszont már kétszázezer darab egy kilogrammos kenyér készülhetett a felajánlott búzából. Azt is elmondta, hogy november 19-én új ünnepet vezetnek be, a Szent Erzsébet-napot. Szent Erzsébet kenyeret adott a koldusoknak, ezért ezen a napon osztják szét a rászorulóknak az összegyűjtött gabonából őrölt lisztet.

Decsi István, a Fidesz–KDNP frakció pécsi frakcióvezetőjének szavai szerint a polgári Magyarország gondolata, a kettős állampolgárság és a Magyarok kenyere program is „a nemzeti összetartozást szolgálja”.

Hodálik Pál, Szarvas alpolgármestere a város „kötelességének és történelmi felelősségének” nevezte a köszöntőjében az összmagyar nemzet képviseletét, az államhatáron kívül rekedt rászorulók segítését.

Gál Roland, Szarvas járás kormányhivatalának vezetője közölte, két napon belül Szarvas másodjára segített Böjte Csaba testvér dévai gyerekeinek: szombaton a Mini Magyarország makettpark ajánlotta fel egynapi bevételét az árvaház javára, és az összegyűjtött búza egy része is a gyermekek javát szolgálja majd.

A Magyarok kenyere program 2011-ben indult pécsi civil kezdeményezés, mely az évek során a nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező eseménysorozattá vált. Az idén a Vajdaságból, Székelykevéről érkezik a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót pedig az erdélyi Parajdról küldik. Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció keretében 10 tonna búza gyűlt össze, egy évvel később 25 tonna, a harmadik évben már 100, tavaly pedig 220 tonna. A 2013-as és 2014-es jelentős mennyiség annak köszönhető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 77, egy esztendővel később 120 tonna búza összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Az idén a NAK stratégiai partnere lett a kezdeményezésnek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel